Ha nem tudom eldönteni, érdeklem-e a srácot, jobb, ha nem keresem többet?

" Igenis létezik vadászösztön."

Már megint a saját <egyenjogúságvandemindenaférfidolga> csapdádba estél.

Ne akadj ki azon, ha jön a napokban José Alvaradó, és ősapa stílusban felszed téged, jól megdönget, és megy máris a lány után, mert annyit se érsz neki, mint egy kifújt papírzsepi.

És addig fogsz újra-és-újra-és-újra José Alvaradók papírzsepijei lenni, amíg meg nem tanulod az egyenjogúság igazi értelmét.

Ennél többet nem tehetünk érted, hogy figyelmeztetünk, majd megtanulod a saját károdon, az élet ezen leckéjét.

"Igenis létezik vadászösztön. "

Bizonyos szempontból létezik, de józan paraszti ésszel belegondolva ez pont az, amit ti csajok nagyon el akarnátok kerülni.

Tegyük fel, hogy alapból nem érdeklôdtem irántad túlzottan, erre te elkezded játszani az elérhetetlent, és mondjuk, hogy ezzel látszólag felkeltetted az érdeklôdésemet.

Vajon mi kelthette fel az érdeklôdésemet:

- az, hogy belôled milyen jó barátnô lehetne? Ilyen szempontból eddig se érdeklôdtem irántad túlzottan, a jâtszmákat meg a legtöbb férfi utálja egy kapcsolatban, szóval ilyen szempontból csak rontottál a helyzeteden.

- vagy az, hogy sérti az egomat, hogy itt játszadozol velem, ezért a saját férfiasságom bizonyítása érdekében megszerzem ezt a vadat? Persze hogy ezzel, de gondolom ezt te is tudod, hiszen ezért hívjátok vadászösztönnek.

Akkor viszont nem értem, hogy abba a magától értetôdô dologba miért nem gondoltok bele, hogy ez mégis mit jelent.

Azt, hogy te továbbra se kellesz nekem, csak mint egy trófea érdekelsz - és ha azt megszereztem, akkor a kihívás teljesítve, bebizonyítottam magamnak, hogy mekkora király vagyok, dagad a férfi büszkeségem, hogy mégiscsak én vagyok a domináns fél, nessze neked te kis ..., aki azt hitte, hogy játszhatja nekem az agyát - és a férfi részérôl a dolog ezzel letudva, hiszen megkapta, amit akart: nem téged, hanem a gyôzelem örömét. Márpedig ezt mégegyszer nem tudod már megadni neki, szóval akkor mégis miért maradna veled, ha már egyszer megkapta, amit akart?

Ha van hülye dolog, akkor egy férfi egójának a megsértése abban a reményben, hogy abból majd milyen jó dolgok sülnek ki, az a leghülyébbek közül való.

-----

A válasz hiányát vajon válasznak vegyem arra a kérdésemre, hogy te vajon mit is tettél a dologért?

Két dolog keveredik itt: az ismerkedés és az udvarlás.

Amit te várnál el, hogy küzdjenek érted, az az udvarlás: amikor már tudom, hogy valami miatt meg akarom szerezni ezt a nőt. Vagy azért, mert már valahonnan ismerem annyira, hogy le tudott nyűgözni annyira, hogy tudjam, ő kell nekem; vagy azért, mert kihívásként tekintek rá, hogy vajon be tudom-e gyűjteni ezt a trófeát. És mindkét esetben ugyanúgy áll hozzá az ember, hiszen a cél ugyanaz: megszerezni a lányt.

Ez egyfajta női illúzió, hogy ha a pasi csak trófeát akar, akkor átmegy primitív bunkóba: pont hogy akkor szoktuk a legjobb formánkat nyújtani, hiszen direkt úgy alakítjuk a szerepünket, hogy az minél jobban illeszkedjen az elvárásaidhoz.

Az ismerkedés egy másik dolog: ott arra vagy kíváncsi, hogy vajon a másik a megfelelő jelölt-e. Itt még nem dőlt el semmi, tehát az egész nagyban függ attól, hogy a másik részéről mennyire látni a lelkesedést, meg attól, hogy a másiknak mennyire sikerül meggyőznie engem, hogy tényleg őt akarom-e.

Ezt nem is egészen értem, hogy a nők nagyon nagy része miért hiszi azt, hogy ők vagy tetszenek egy férfinak vagy nem, és ehhez a döntéshez nekik semmi közük. Tényleg felfoghatatlan számomra, hogy miért számít cikinek az, ha esetleg nekik jobban bejött a pasi, mint a pasinak ők - arról már nem is beszélve, hogy ilyen helyzetben akkor esetleg aktívan tenni kéne, hogy meggyőzzük a férfit, hogy mégis minket akar...

Az pl. egy tök alap emberi udvariassági dolog, hogy ha lemondom a találkát, akkor helyette én javasolok másikat - ha számodra az már a húú de nagy kezdeményezés kategória, akkor ott nagyon el van tájolva az iránytű.

Nálam volt olyan nő, akiért küzdöttem, de az nem is egy netes ismeretség volt. Az a lány a néhány napos közös program során meg tudott róla győzni, hogy ő kell nekem, és bár viszonylag sokáig hezitált, de végig éreztette velem, hogy egyenrangú partnerként kezel, és ő is szeretné, ha kialakulna köztünk az a fajta kötődést és bizalom, amit ő igényelt ahhoz, hogy egy párkapcsolatba belekezdjen.

Meg olyan lány is volt, akinél fordított volt a helyzet: én jobban messze jobban bejöttem neki, mint ő nekem először, viszont odajött, kezdeményezett ("küzdött"), ezáltal lehetőséget kapott rá, hogy jobban megismerjük egymást, és idővel meggyőzött róla, hogy igen, nekem ez a nő mégiscsak kell.

Mindkettőből nagyon tartalmas kapcsolat lett.