Mi a teendő, ha szégyellem a családomat a barátnőm előtt, s félek, h a barátnőm meg azt fogja hinni, hogy őt szégyellem a családom előtt és azért nem mutatom be nekik?

Anyám alkoholista volt, zugivó. Apám soha nem ivott. Húsz évvel ezelőtt történt, hogy megbeszéltem velük, hogy vasárnap ebédre elviszem a barátomat bemutatni. Anyámnak a lelkére kötöttem, hogy ne igyon azon a napon, ő meg megígérte. Ennek ellenére izgalmában bevágott a találkozás előtt három felest. Ennek az lett az eredménye, hogy amikor hozta be a porcelán levesestálat, összeakadtak a lábai, hasra esett tálastól, de előtte még úgy fordította a kezeit, hogy a szépen megterített asztalra zúduljon a tartalma. A fehér terítő teli volt zöldséggel, nyakkal, májjal, szárnnyal. Hirtelen történt, fel sem fogtuk. Apám nyelt egyet és így szólt: "Svédasztal, mi így szoktuk." Én meg felkaptam a sótartó mellől egy darab húst, odanyújtottam a barátom felé: "szereted a zúzát?" Lelegeltük az asztalt, utána lecseréltük a terítőt, onnantól a többi fogás már rendben volt. Egy pici vita volt anyám és apám között, hogy a botlásért a pálinka vagy az apám által nem javított küszöb a felelős, de jó hangulatban teltek az órák.

Hazafelé a kocsiban szétröhögtük magunkat a barátommal, azt mondta, hogy a zúzánál szeretett belém teljesen, tetszett neki a lélekjelenlétem. Azóta egy család vagyunk, imádja a szüleimet és én is övét. Nincs itt gond, el kell fogadni mindenkit.