Mennyire normális, hogy nem akarom feladni a magányt?

Nem kell feladnod, de a kérdésnek mi köze van a társkeresési problémához?

Elvégre nem keresel párt.

18 éves koromtól 20 éves koromig így nyomtam.Majd beáldoztam a "jó létet",mert defektesnek éreztem magam.Másfél évet sikerült lehúznom egy férfi mellett.Szerettem,de már az első hónapokban szabadultam volna.Nem szeretem a kötöttségeket.Nem azért,mert kicsapongásra vágyom!Abszolút nem.Csak szeretek a magam ura lenni.1 éve szingli vagyok,és egyre jobban érzem magam! Más is mondta,hogy kivirágoztam.

Szerintem normális ez.Elvégre ha úgy vesszük,ez egy íratlan törvény.Ha az ember nem ezt látná példának,vajon e képp cselekedne? Mindig kapcsolatban lenne,és függne valakitől?

Kötve hiszem.

"Nincsenek drámák, veszekedések, szerelmi csalódás..."

Nincs azzal semmi gond, ha egyedül is jól érzed magad, de a fentiek alapján szerintem inkább arról van szó, hogy rossz tapasztalataid vannak a párkapcsolatokról. Meg kell tanulni JÓL választani és a kapcsolatot jól működtetni (megfelelő kommunikációval), és akkor párkapcsolatban sem lesznek drámák, veszekedések, szerelmi csalódás, féltékenykedés. Az én kapcsolatomban például egyik sincs, csak pozitívumokat nyújt, ami minimális konfliktus meg felmerül, azt még csírájában kezeljük (megbeszéléssel), így nem fajulnak el.

#6 JÓL választani max autót vagy tv-t lehet, társat nem.. mivel a társad gondolkodik és csak évek múltán ismered meg a valódi arcát...

2, te kommunikálhatsz jól felé, ha ő meg lesz@r téged magasról.

Szóval egy nagy fasság az amit írtál!

Én is így voltam vele, prímán elvoltam egyedül, nem is ismerkedtem igazán (direkt, ismerkedési szándékkal egyáltalán nem), kiteljesedtem a hobbijaimban, utaztam, karriert építettem, a barátaimmal szerveztem sok tartalmas programot, nagyon megfelelt ez az állapot.

Több, mint 4 évbe telt, amíg teljesen véletlenül megismertem valaki olyat, akivel egyezett a világ- és jövőképünk, akivel megvolt a szikra, akiben megtaláltam minden olyan tulajdonságot, hogy szívesen elkötelezzem magam mellette. Nem kellett ehhez a "szabadságom" sem feladni, ugyanis a (azóta már) férjem nem féltékeny, nem bánja a külön programokat, nem akar szabályozni, irányítani, megbízik bennem és támogat az álmaimban (ez természetesen fordítva is mind igaz).

Boldog voltam egyedül, de egy ilyen társsal sokkal boldogabb vagyok. Azt javaslom, hogy érezd továbbra is jól magad, szeresd magad annyira, hogy nem adod fel ezt az állapotot akárkiért, csak, hogy legyen melletted valaki (ez úgysem szokott jól elsülni), de azért ne zárd be ezt az ajtót, sosem tudhatod, mikor ismersz meg valakit, aki mellett úgyanúgy önmagad maradhatsz, de mellé rengeteg pluszt kapsz.