Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők, egy nő miért írja azt, hogy ő is nagyon találkozna újra, ha közben teljesen passzív a netes beszélgetésben?
Van egy nő, akivel némi netes beszélgetés után találkoztunk élőben is. Tipikus első randi volt, ismerkedéssel, közös pontok keresgélésével - se nem átütő erejű, se nem ultragáz.
Nekem több szempontból is tetszett, amennyit elsőre megismertem belőle, és szívesen megismerném jobban is - ezt persze meg is mondtam. Erre az volt a válasz, hogy ő is, nem mintha ez bármit is jelentene egy nőnél.
Utána neten még beszélgettünk egy picit (a második alkalom betegség miatt nem jött össze), de az eléggé megrekedt - ennek van külső oka is, hogy az új időbeosztásom miatt nem tudtuk annyira szinkronizálni, hogy mikor vagyunk mindketten használható állapotban a gép előtt. Viszont gondolom, hogy ha nagyon lenne rá igénye, akkor ettől még lehet érdemben válaszolni másnap is, meg írhatna ő is rám, ha épp neki alkalmas az időpont.
Szóval felvetettem, hogy az új időbeosztásomnak is hála úgy néz ki, hogy megrekedtünk, és annál azért szimpatikusabb, hogy ezen ne próbáljak meg segíteni, szóval szívesen találkoznék vele újra élőben is, ha majd jobban érzi magát.
A válasz az volt, hogy ő is nagyon, de a beszélgetéshez való hozzáállása semmit nem javult, max romlott.
Nekem ebből az jön le, hogy akkor nem akar semmit - csak azt nem értem, hogy akkor miért válaszolja azt, hogy ő is nagyon találkozna újra?
2 lehetőség van:
*Vagy le akar koptatni, de a szokásos "majd észreveszi" módszerrel
*Vagy pedig telibefossa a netes részét, mert az SEMMIT nem számít. A net arra való, hogy szimpátiát keltsünk a másikban egy találkozáshoz. Nem azon keresztül kell(és lehet) megismerni a másikat.
Az interneten bárki megjátszhatja magát. Élőben is, de ott egy normális ember kiszúrja a dolgot.
Tehát mivel szimpatizáltok egymással, ezért a személytelen netes részt nem erőlteti, várja a találkozást.
(szerintem az első van jelen nálatok)
Ez most valszeg nagyon naiv kérdés lesz: de ha csak le akar koptatni, akkor miért válaszolja azt, hogy persze, ő is nagyon szívesen találkozna még?
Mármint olyannal már találkoztam, hogy egy nőben nem volt annyi tartás, hogy egyenesen megmondja, ha nem akart tőlem semmit (még neten sem), de olyankor "szimplán" eltűntek.
Szóval ez a fajta félig-meddiges megoldás új nekem: minek akkor fenntartani a látszatot?
Azért, mert az érzelmi intelligenciája 0.
Esetleg talonban tart téged addig, amíg egy másik férfival ki nem derül, hogy sikerül e kapcsolatra lépni.
Természetesen még mindig van esély arra is, hogy neten nem akar beszélni. Ne mondj le rögtön róla. Amennyiben a következő 1-2 hétben nem tudtok találkozni, akkor viszont keress mást.
Az embernek arra van ideje, amire időt akar szakítani. 2 hét pedig bőven elég idő arra, hogy időt szakítson az ember.
#4: én csak férfi aggyal tudom nézni a dolgot, de az nem elég, hogy:
- a személyes találkozó után megmondtam neki, hogy az eddigiek alapján szimpatikus, és szeretnék még vele újra találkozni
- később neten is felvetettem a második találkozást, amit végül ő mondott le betegségre hivatkozva
- mikor a netes beszélgetés megrekedt, akkor megint direktben megmondtam, hogy szimpatikus, szeretnék még találkozni vele.
Nem állítom, hogy a netes levelezésnél agyontörtem volna magam, de számomra kevés egyértelműbb dolog van, mint ha valaki direktben megmondja, hogy szimpatikus vagy, szeretnék veled találkozni.
Női szemmel ez nem így működik?
#3 "Természetesen még mindig van esély arra is, hogy neten nem akar beszélni. Ne mondj le rögtön róla."
Neten én se akarnék beszélni, ha lenne más - ez valószínűleg azért valamilyen szinten érződik is.
Értelemszerűen nem akarom teljesen feladni, hiszen veszteni nem veszthetek semmit azzal, ha folytatom.
A kérdés inkább arról szól, hogy mekkora lelkesedéssel meg energiabefektetéssel fogom folytatni.
Mert ez így irdatlan demoralizáló meg fárasztó. Szóval ha azt látom, hogy ez valószínűleg nem fog összejönni, és max a sokadik helyen vagyok nála, akkor nálam is a sokadik helyre fog visszacsúszni a fontossági sorrendben, és akkor mellette elkezdek másfelé is nézni - aminek értelemszerűen az lesz a vége, hogy rá nem sok időm, energiám meg lelkesedésem marad, szóval az esélye, hogy ebből bármi is összejön, még inkább fog konvergálni a 0 felé.
szóval az a kérdés, hogy érdemes-e még az energiáim és lelkesedésem nagyobb részét az ő számára lefoglalni és készenlétbe helyezni, vagy ideje máshova átcsoportosítani őket.
Tettem még egy próbát, és csináltam neki egy ötletes programjavaslatot, amit átküldtem, és láss csodát, helyreállt a világ rendje... ami jelen esetben azt jelenti, hogy erre aztán már tényleg teljesen eltűnt, de ezt a "módit" legalább már ismerem.
Erről ennyit, lett egy újabb strigulám a gerinctelen p-csák táblázatban..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!