Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire sérültek ma az emberek?
Amikor társkeresés a téma, olybá tűnik számomra, hogy a fiataloknál iszonyú nagy lett az olló aközött, amit magukról kifelé mutatnak és ami valójában lejátszódik bennük.
Pl. egy szép, a képei alapján nagy életet élő lány ismerősöm nemrég törölte az egész facebookját.
Elég depresszióra hajlamosnak tűnt nekem és most simán el tudom róla képzelni, hogy valami kárt is tesz magában.
Több lányismerősöm is iszonyatosan csecse kis életet él, látszólag, de amint kicsit a mélyére nézek a dolgoknak, borzasztóan rettegnek a férfiaktól, a többi nőtől és a jövőjüktől.
Minden nő úgy tűnik, mintha csapdában lenne, mert vagy az utcán erőszakoljuk meg őket vagy csak simán szexelni akarunk velük, ha randira hívjuk őket...
Szóval sztem valami baj van ezzel a generációval. Mit gondoltok?
en varni akartam a lanyra es ez lett a vesztem
kidobott es keresett egy olyat aki egybol megdugta
Tiszta pusztulat ez az egész mai társadalom. Én is kezdtem egy tinivel, de kétnaponta más érzései voltak egyszer akart valamit egyszer nem. Aztán hálisten vége lett, mert már én is kikészültem.
Média - Internet - Társaság. Ez ront el mindent. Régen ugye max rib társaágban lehetett pár csaj és azok olyanok voltak, de mostmár a csapból is az folyik így szinte az összes azzá válik.
Én is azt látom, hogy a korosztályom 1990-1993 még elmegy, de fölötte hát pfff...
Kövezzetek meg, de igaza van a kèrdezőnek.
20N
Leszögezném hogy senkit nem akarok megbántani, de ez nagyobb részben a lányok hibája. Ha egy átlagos srác odamegy egy átlagos lányhoz, az esetek többségében kosarat kap. Egy idő után az embernek teljesen elmegy a kedve attól hogy bárkit is leszólítson az utcán. És hiába vagyok normális, hiába van munkám meg rendes életem, de az embernek kb esélye sincs ezt megmutatni. Az agyatlan szexmániás rétegnek meg minden mindegy. Egyik nőről mennek a másikra.
23/F
Kicsit más irányba indultatok, mint szerettem volna.
Ráadásul vártam volna, hogy lesz egy nő, aki elmondja, hogy az ő szemszögükből hogyan is látnak minket, sőt saját magukat.
Ma a lányok nagyon furán szocializálódnak. Elkezdenek maguk köré hamis életet és látványos körülményeket rajzolni és megosztják, várják a lájkokat, a figyelmet és a követőket, de közben meg az ugyanezt csináló többi lány ugyanígy meghamisított profiljait elhiszik. Miért?
Régen létezett egyfajta elmemérgezés, ez hozzátartozik a korszellemhez. Egykoron Jane Austen lányregényei hitették el a lányokkal, hogy az az"igaz szerelem" az, amire akár 80 éves korukig is várni érdemes, de azért csak férjhez mentek és hajlandóak voltak beleszürkülni az életbe.
Manapság viszont egy Szürke 50 árnyalata is megmagyarázhatatlan érzelmeket és rajongást vált ki olyan lányokból is, akiket amúgy teljesen normálisnak hittem, de közben nem látják be, hogy ez éppen hogy a pornó megfelelője a nők számára és ha a pornót veszélyesnek tartják a nők a kapcsolatokra, akkor ezeket a női elmét félrevivő alkotásokat is annak kéne tartaniuk és üldözniük kéne.
Ami felénk való bizalmatlanságot azért sem értem, mert cáfoljátok, ha tudjátok, de sztem mi, ebben az országban udvariasak vagyunk. Mindig előreengedem a lányokat(kivéve étterem, kocsma, stb. persze), előzékeny vagyok, a barátnőm kabátját folyton lesegítem, cipeked helyette és messze nem azért, mert elvárok valamit cserébe(na jó, egy mosolyt, de annyi jár...), hanem mert mifelénk így szokás, így vagyunk szocializálva.
Nem szoktunk lányokat erőszakolni sem szilveszterkor a téren, sem máskor.
Sőt, sztem kifejezetten dolgos, szorgalmas srácok vagyunk, mondhatni unalmasak is.
Ez a félelem egyszerűen indokolatlan és megbélyegző is.
Mindeközben mi jön az újságokból?
Nemi erőszak és áldozathibáztatás, gender wage gap, üvegplafon, CSBE...
Most vagy én látom magunkat rosszul vagy a média egyszerűen feszültséget akar kelteni.
A jelek szerint sikerrel :(
A mai általános társadalmi mentalitás a fő bűnös, erre a média és egyebek még rátesznek.
Általánosságban nincs kellő tisztelet, megbecsülés sem a kapcsolatokban, sem a közösségekben, mint pl munkahely.Rossz az értékrend, nincs önbecsülés.
Az emberek nagy része 30 egynéhány év felett elhanyagolja magát testileg-lelkileg, aztán csodálkoznak, hogy nem kapkod utánuk az ellenkező nem.
Sokan a sorozatos csalódások miatt lesznek "sérültek", erre rájön a stressz, ami éri az embert a munkában, iskolában.
Több tartása kéne legyen a mai embernek, akkor kevesebb lenne a baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!