Hogy higgyek abban, hogy normális, elfogadható férfi lettem?

A helyzet az, hogy tinédzser koromban sajnos nem sok jutott az élet napos oldalából. A szüleimtől sajnos csak csupa kritikát, ellenszenvet, elégedetlenséget kaptam, pedig talán lett volna mire büszkének lennem, mégsem éreztették ezt velem soha. A szociális fejlődésem is igen szegényesen zajlott, az előnytelen kinézetemből fakadó folyamatos kritika, a velem érintkezőktől jelentette a társasági életemet.

Mára viszont sikerült sokat változnom, a külsőm viszonylag vonzóvá vált, és mintha más szemmel néznének rám az emberek, még a nők közül is akad néhány aki szimpatizál velem.

Én viszont nem tudok ezzel mit kezdeni, olyan szintű destrukció zajlott velem szemben gyerekkoromban, hogy képtelen vagyok a nők szemébe nézni, nemhogy kezdeményezni náluk.

Mi a megoldás? (23/F)