Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit tennétek a barátnőm helyében?
Figyelt kérdés
31 éves férfi vagyok. Tavaly tavasszal társkeresőn akadt kb. egy időben két csaj, egyikük érdeklődőbb volt irányomba, így ott elindult a dolog, kapcsolat is lett belőle. Viszont ez alatt a másikat is( aki úgy tudta, hogy szingli vagyok) folyamatosan kerestem,ismerkedtem vele, mert akartam egy találkozót mindenképpen, de ekkor sem jött össze, így azt feladtam. Csajommal szakítottunk, egy idő után ráírtam a másik lányra, mi lehet vele. Futottam pár kört nála most is, de végre össze jött a randi, lett is folytatása. Decemberben mondtuk ki, hogy együtt vagyunk. Alakult vele, mikor egyik találkánkon szóba jött, hogy anno nekem kialakult az a kapcsolat, mialatt vele ismerkedtem. Ezen teljesen kiakadt,mert ugye eddig azt hitte, hogy egyedülálló voltam... én próbáltam tagadni, hogy rosszul emlékszik, nem kerestem őt végig, de azt mondta megbízhatatlan és hazug vagyok, majd szakított velem. Ennek egy hónapja, azóta ráírtam vagy 9-10 alkalommal, vagy nem válaszol, vagy azt írja, hogy hagyjam őt békén...Most ez jogos a részéről? Ti hogyan reagálnátok a helyében?2016. márc. 27. 18:28
1/8 VirágésBence válasza:
"Viszont ez alatt a másikat is( aki úgy tudta, hogy szingli vagyok) folyamatosan kerestem,ismerkedtem vele, mert akartam egy találkozót mindenképpen, de ekkor sem jött össze, így azt feladtam." Te is beismerted, hogy a kettő összefolyt, két vasat tartasz a tűzben, még jó, hogy megégeted magad. Igaz, nem olyan nagy dolog, de ha neki itt vannak a határok és neki ez ennyire rosszul esik, akkor ez van, nem tudsz mit tenni.
2/8 anonim válasza:
Te olyan hülye vagy fiam, hogy te csak maradj az örökbefogadásnál :)
Vannak dolgok földön és egen, amit bölcselmetek sosem mond el egy nőnek. Ezen dolgokat szépen elásod/kidobod/elfelejted/bezippeled, na és onnantól fogva mehet a teljes őszinteség.
3/8 A kérdező kommentje:
Na jó, de az reális a részéről, hogy azon nem tud túllépni, hogy kapcsolatom volt, mégis akartam vele randizni?
2016. márc. 27. 18:47
4/8 anonim válasza:
adnék egy esélyt, de nem szívesen. Aki jelentéktelen dolgokban hazudik, milyen ember lehet.
5/8 A kérdező kommentje:
Akkor szerintetek nem gáz, hogy barátnőm mellett akartam vele randizni?
2016. márc. 27. 19:14
6/8 anonim válasza:
"Akkor szerintetek nem gáz, hogy barátnőm mellett akartam vele randizni?"
Téged zavarna, ha a barátnőd mással randizna? Na ez a válasz.
Ráadásul duplán hazudtál. Nem csak az ismerkedésetek kezdetekor, hanem utána is tagadtál. Szóval nekem is sztornó lennél. Nem szeretem a hazug, kavarós embereket.
7/8 anonim válasza:
En is kidobzalak volna. Onmagaban az h meg tartottad vele a kapcsolatot nem gond de helezned kellett vna h van mas es csak azert beszelgetsz vele mert szimpi mint ember is. Onmagaban azzal h tobb tarskeresos lannyal talalkizgatsz nincs baj. De ha barmelyiknek azt mindtad h vele vagy es masikkal probalsz randizni az gerinctelenseg. A te esetedben mindkettojukkel szemben.
8/8 anonim válasza:
Én is ezt tettem vona a helyében. Oda a bizalom, és én tuti elgondkodnék azon, hogy:
a) miben hazudtál még?
b) mellettem vajon nem-e csinálod ugyanezt?
c) úgy általában, milyen ember az ilyen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!