Mennyire komoly dolog ez a társkeresés? Tényleg van olyan, hogy egy valakit szeretsz annyira, hogy nem csalod meg?

Pszichológustól hallottam, hogy ezek a kételyek MINDEN érett személyiségű, komoly gondolkodású férfiban felmerülnek. Elméleti síkon. Aztán a gyakorlatban szépen megházasodnak, kitartanak a párjuk mellett, csak az agyuk kattog ezen a kérdésen. :)

Az is tény, hogy a személyiség a kor előrehaladtával fejlődik, változik. Tapasztalatból mondom, hogy ami 25 évesen még elképzelhetetlennek tűnik, az 10 év múlva már teljesen természetessé válik, és mindez automatikusan zajlik le. Ezért teljesen felesleges azon kattogni, hogy hogyan fogsz érezni, gondolkodni 10 év múlva. Úgy fogsz, ahogy akkor éppen kell.

Ez olyan, mint amikor eltervezel egy nyaralást egy idegen országban, elképzeled, hogy milyen lesz majd ott lenni, milyen programokat fogsz csinálni, és amikor megérkezel, rájössz, hogy teljesen más ott az életritmus, a klíma, mások a lehetőségek, mint amit elgondoltál, és az összes terv feledésbe merül: megtanulsz alkalmazkodni az adott körülményekhez és lehetőségekhez és ehhez alakítod a gondolkodásodat is.

Ha így érzel akkor élj a kalandoknak, vagy előre közöld hogy kölcsönösen nyitott kapcsolatot szeretnél, és ne menj bele házasságba amikor nem akarod, ne menj bele olyan életbe amit nem akarsz élni.

Orbitális marhaság társadalmi elvárások szerint élni. Nyilván nem arra célzok hogy aki sorozatgyilkos akar lenni az legyen az, mert akkor jó eséllyel lecsukják, hanem a magánéletre vonatkozóan. Párkapcsolat, házasság, gyerekvállalás.

Egyébként aki megtalálja a valódi szerelmet, nem csak fellángolást, az nem fogja megcsalni, és nem kell neki más.