Miért pont ilyen pasikba zúgok bele, ez már tényleg a lehetetlen kategória?

Nem kerestem pasit, csak úgy rátaláltam, és megtörtént. Tulajdonképpen nem az esetem, viszont valahogy mégis... De ahogy utána jártam, egyre esélytelenebbnek éreztem magam. Először a származása. Aztán a kora (apám lehetne, bár pár évet letagadhatna ránézésre, mondjuk 6-8-at simán). Ahogy figyeltem, valahogy elkezdett bi benyomást kelteni bennem, bár ezen szempontból nem vagyok finnyás (mondjuk ha meleg lenne az kellemetlen volna, mert akkor az tényleg a lehetetlen kategória). A szívem viszont vállat vont, nevetett egyet, és elfogadta a kihívást. Már ekkor legszívesebben a falba vertem volna a fejem, de ez még semmi volt. Kiderült, hogy párkapcsolatban van, csak éppen nem nagyon reklámozza, mondjuk úgy diszkrét ember. Na ekkor jött az a rész, hogy a fejem verjem a falba. Igazán csábító az ötlet...

De a szívem nem hajlandó észérvekre hallgatni (persze nem akarnám tönkrevágni a kapcsolatát, viszont elfelejteni sem tudom). Még ha a szépségétől el is tekintek, egy nagyszerű ember, azonnal elbűvölt, és csak egyre jobban. Valahogy... magamra ismertem benne... részben. Részben meg kiegészít engem. Egyszóval a hasonlóságok és a különbségek is pozitívak, ráadásul tökéletes arányban. Ha csak a barátja, jó ismerőse lehetnék, már megérné, erre talán még hajthatok... Ha sikerülne, és meg is elégednék ennyivel.

De a francba is, hogyan történhet meg az, hogy ennyire mélyre nyúljon bele az ember a ...... bonyodalmakba? Sosem vonzottak az Ekkora kihívások. Hacsak nem tiniként rajongás szinten, de az elmúlt viszonylag hamar, ez pedig nem akar. Ti mit tennétek a helyemben?