Ha valaki már TÉNYLEG minden lehetséges dolgot megtett, hogy kihozza a külsejéből a legtöbbet, de még mindig nincs önbizalma a társkereséshez, az hogy fogadja el olyannak magát amilyen?

Az a gond, hogy nincs ennek már értelme. Amelyik csaj kicsit is normális (belsőre és külsőre is, nem plázaribi vagy okostóni hipszter hanem tényleg átlagosan normális mindenben) azok mind foglaltak, sőt "második helyezett" jelölt is megvan nekik ha az első kihullana. Amelyik épp egyedül van annak is van kiszemeltje (valami extra sikeres vagy szép vagy "laza" vagy "sármos" figura akivel úgysem lehet versenyezni.

Ha elmúltál 20 és egyedül vagy akkor game over. Onnantól már csak agónia és végjáték. A végeredmény úgyis az amit az itteni 30-aso írnak egyedül...

Figyelj mindenki a látszatra alapoz először. Aki nem az hazudik.

Ne úgy ismerkedj hogy akkor most párt keresel hanem, csak úgy, aztán lehet kialakul valami.

A közösségi médiát meg ne vedd alapul :) sem a képeken látott embereket. Minden agyon sztárol, retusált. nem a valóságot tükrözi. Nagyon sokaknak nincs egyébként semmi baj a kinézetükkel, csak mivel nincs önbizalom ezért hiszik azt. Sokáig én is azt hittem hogy ronda vagyok, aztán körbe kell nézni és ha kell szó szerint megszámolni mikor mész az utcán hogy akkor aki szembe jön az jobban néz e ki nálam vagy nem. A végén rájöttem hogy igazából csak fejben vannak gondok nálam is, kinézetre okés vagyok. A belsődön meg lehet dolgozni ,fejleszteni magad.

#1-esnek sajnos igaza van.

Általános és középiskolában nem jártam sikerrel. Egyetemen nem volt sok nő (azok is a bunkó kategória) és eljárós társaságom sem volt.

Aki egyetem után egyedül marad az már csak a szerencsében bízhat.

30 múltam, kilátástalannak érzem a társkeresési helyzetem. Társkeresőn nem írnak vissza, a leszólítgatást meg nem díjazzák a nők semmi pozitívval.