Ti mi mindent adnátok fel egy kapcsolatért?

Élj úgy ahogy neked jól esik, és ne hagyd , hogy bárki is megváltoztassa azt amit szeretsz.

Összeköltözni előbb utóbb össze szoktak igen, és ott dönteni kell, hogy ki hova megy.

Ha te nem akarsz külföldre menni akkor ne kezd olyan emberrel kapcsolatot akiről tudni véled, hogy ha lesz lehetősége akkor ki fog menni.

Ha jó állásod van jó fizetéssel ne add fel.

Nem vedd semmisbe teljesen a társkeresést mert az sem jó, nem hullik az ember ölébe semmi sem, a csodát meg várhatod mert magától b**aszik jönni.

A fő kérdésre válaszolva: semmit. Az a kapcsolat, amiért fel kell áldozni valamit, nem éri meg az áldozatot.

A kiegészítésre válaszolva: az ilyen jellegű döntésekben sosem szabad csak a szívedre hallgatni. Ha van lehetőséged külföldön is elhelyezkedni, jó, jól fizető, szakmádba vágó munkahelyen, akkor végülis, miért ne mehetnél ki akármikor a jövőben külföldre? Ezzel tulajdonképpen nem feltétlenül adnál fel valamit. De ha a kiköltözés azzal járna, hogy jóformán a kitartottja lennél vagy takarítónőként sertepertélhetnél egyébként azon a munkahelyen, ahova tök alkalmas lennél, csak nem ismered a nyelvet pl, akkor az szerintem túl nagy áldozat lenne a kapcsolatért.

A normálisnak személy szerint azt gondolom, hogy legyen saját életed, a párkapcsolat mellett. Én is dolgozom és edzek, de a párom is, nem az van, hogy egész nap vár, mint a messiást, és akkor én még elmegyek kicsit testmozogni :) Ha netalán nem is egy időben megyünk el edzeni, akkor sem haragszik azért a pár órácska egyedül töltött időért (együtt élünk), amikor bűntudat nélkül csinálhat amit akar.

Szerintem ha feladsz magadból, a karrieredből, akármiből, azzal csak rosszul jársz. Nem szabad az összes erőforrásoddal a párkeresésre fókuszálnod, mert ha netalán nem két nap alatt találod meg az igazit, a nagy Ő-t, akkor iszonyú hamar befásulsz, és egy mogorva, boldogtalan fapina leszel, aki aztán főleg nem vonzza a boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatokat.

Én a helyedben továbbra is élnék, élvezném, hogy mennyi lehetőségem van, a fiatalságot, barátokat, munkát, ismerősöket, embereket, a szülőket, mindent, és idővel lesz valaki, aki beleillik mindebbe a képbe (nyilván persze, nem csak a sültgalambra várva, ha az orrod előtt van a lehetőség, akkor ragadd meg, de most külön csak ezért minden este puccba vágni magad és elmenni egy bárpultnál ülve magányosan iszogatni, HÁTHA, az felesleges lenne).

Én amondó vagyok, bár kompromisszumokra igenis törekedni kell egy kapcsolatban, de nagy áldozatot akarsz hozni, pláne, ha a jövőd, álmaid forognak kockán, figyelembe kell venned a lehetőségeket és a helyzetet, mérlegelni és jól átgondolni mindent.

Vannak kérdések, ahol nem éri meg kompromisszumot keresni (például ha az egyik fél gyereket akar, a másik pedig nem, de akár a külföldre költözés is ilyen lehet), mert ott, ahol az egyik fél ilyen fontosságú dologban, ahol nincs köztes megoldás, teljesen feladja magát, később egyre erősödő, megoldhatatlan konfliktusforrás lesz, ami a legtöbb kapcsolatot tönkreteszi. Kisebb dolgokban csiszolódni szükséges, de ott, ahol nagy súlyú lemondás van a dologban (pláne, ha a másik ezt követeli), az nem fog működni.

Azt pedig teljesen normálisnak tartom, hogy külön is töltesz időt egy kapcsolatban, igenis járj el edzésre, szüleidhez, vagy amerre épp akarsz, nem arról szól egy kapcsolat, hogy sülve-főve egymás sejhajában vannak a felek. Nem is értem, hogy juthatott ez eszedbe.

Semmit.

Csajból sok van a világon, ha valakivel nem mennek a dolgok, majd lesz más nő.

Ketten kell meghozni a közös döntést. Nem szabad alárendelődni a másiknak. Szabadidőd akkor is lesz, ha kapcsolatod van. Edzés szülők stb, bele kell, hogy férjen egy kapcsolatba is. Nem kell nonstop együtt lenni. Ezt a másik tolerálni fogja, mert neki is pont ilyen igényei lesznek (jobb esetben neki is van igénye "egyedüllétre", ő se hagyja hátra az addigi hobbijait, programjait).

Nem kell 100%-on társkeresésen merengeni. Jön az magától, mikor nem várja az ember. Én sose vártam:D Mikor egynek vége lett és végre úgy éreztem, hogy nyitott lennék egy újra, teljesen spontán ismerkedtem meg a következő párommal. Csak nekem lenne ilyen mákom? Az h vége lett, mindig rajtam múlott, egyszerűen nem bírok megmaradni egy olyan kapcsolatban, aminek érzem, hogy nem lesz jövője. Átlag 2.5 évnél köszöntem el. Node, a lényeg, hogy ne görcsölj rá, mindent meg fogtok tudni beszélni. Olyannal úgyse kezdesz, aki eleve "más világban él". Elvileg. :) Nekem most rossz amúgy a helyzet, pont amire Te gondolsz. A párom vidéki. Én pesti. Nem mertem belevágni, mert na ki adja fel az addigi életét a másikért? 31 vagyok, már unom hogy előre látom a végét. Olyat szeretnék, akivel az elején el tudom képzelni a jövőt. Vele el tudom, minden szép és jó. Ő szeretne hozzám alkalmazkodni. Egyfelől jól esik, másfelől félek, mert nagyon nagy dolog hátrahagyni egy megszokott életet, családot barátokat munkát, másért... Még akkor is ha minden csodaszép lesz, akkor se lenne neki egyszerű. Ezt teszi a rózsaszín köd. :) Én meg tipródok, helyette is. Szóval kitartást, mindent meg kell beszélni. :)