Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fénykép cserénél miért párolognak el az itteni lányok, amikor álitólag ők nem a külsőre mennek?
" tökátlag csaj, nem különösebben szép arccal, kis túlsúllyal, "
Óóóó, a jól ismert "kissé telt" duma. Minden fogamra jut legalább 2-3 eset, amikor magukat szolidan molettként leíró nőkről kiderült, hogy az a kis felesleg valójában 20-30 kilónyi háj, amiből egyenesen következik az olajos bőr meg a pattanásos arc. És igen, még teljes a protkóm. Mellesleg, aki elhízott az nem átlagos, pont úgy, ahogy aki sovány, az sem, csak épp a sok nő számára a "kissé telt" kategóriába belefér a zongoraláb meg a 3 toka.
Hogy a kérdésre is válaszoljak: ez azért van, mert egy nő számára a férfi fogyóeszköz, ami egyszerűen pótolható, szóval a keresésénél nem kell megfeszülni és nyugodtan válogathat is közülük. A kérdező valószínűleg akkor és ott a tudtán kívül eseteknént még legalább másik 3-4 férfival versengett, akik ugyan nem ismerték egymást, de ott voltak a nők talonjában, amikben mindig volt egy jobb a kérdezőnél és őt választották helyette. A nőknek a társkeresés olyan, mint egy akváriumból horgászni. Jól látják a potenciális zsákmányokat és el tudják dönteni, hogy közülük melyiket akarják kifogni, a halak meg még versenyeznek is a horogért. Ezzel szemben a férfiak sokkal inkább lékhorgászok. Kimennek egy kopár helyre, fúrnak egy csomó lyukat, mindegyiknél próbálkoznak, aztán ha szerencséjük van, akkor a sokadik próbálkozásuk után talán lesz kapásuk, ami az esetek többségében elmegy.
Bár a fényképcserés párolgást soha sem próbáltam, az élő tapasztalataim alapján valószínűleg úgy elillannának mint gőz a mozdonyból! Nem hiába szexeltem több mint 10 éve utoljára. Két típusú nő létezik az egyiknek a külső (ezzel egyben a szerszám mérete is) számít, a másik azt mondja a belső fontosabb, amivel a bankszámla belső tartalmára utal. Na nálam már a külsőségeknél ugrott a dolog mindig, mert amiyen tekintettel rám néztek bárhol a nők azt nem kívánom senkinek! Mintha valami földönkívüli vagy gusztustalan lény lennék. A beszólogatásokról nem is beszélve. Meg még amikor kiderült, hogy az ismerősök barátnői úgy neveznek hogy: "a ronda gyerek"... Nem is tudtam már, hogy minek van még értelme így. Soha senki nem akart velem még barátilag sem ismerkedni, így a személyiségem és tulajdonságaim bemutatására nem volt esély/lehetőség. Ezek miatt a negatív dolgok miatt (főleg mert egyszer sem kaptam pozitívat), oyan lelkitörött ember lettem aki már 3-4 éve rá se mer nézni egy nőre sem, nem hiányzik még több arcmimika meg beszólás...bőven sok is volt.
30/f
ma 14:15
"bankszámla belső tartalma" :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!