Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha egy férfinek csak szexre kellek, én vagyok a szánalmas, vagy ö?
Véletlenül ismerkedtem meg egy fiatal sráccal, aki felvetette, ha már hetek óta minden nap látjuk egymàst, talàn beszélgethetnénk.
Szóba került, ki mivel foglalkozik, van-e épp valakije...Elmeséltem, völegényem van, aki a párom és a legjobb barátom egyben. Mondta, neki nem fér bele egy pàrkapcsolat az idejébe, más köti le. Ebböl már gondoltam, alkalmi kapcsolatai lehetnek, de nem foglalkoztatott túlzottan a dolog, hiszen melyik huszonévesnek nem volt ilyen idöszaka.
3 napos ismeretségünk során két alkalommal beszéltünk, kiderült, kb 20szor hazudott pofátlanul a szemembe, a legkisebb apróságoktól kezdve odáig, mit akar tölem.
Èn meg voltam gyözödve, barátkozni, hisz vannak fiúhaverjaim, a páromnak is lányok....
Három nap után közölte, neki nem kell olyan nö az ismerösei közé, akit nem lehet megdugni (mint a mellékelt ábra mutatja, maximum 3 nap után)
Egyébként nem tipikus jóképü férfi, alacsony, már már túl karakteres arcú, azonban a nézésében van valami vonzó. Nem igénytelen, de nem is az a jól öltözött, jól ápolt férfi, inkább az a "jól van az úgy, teszek én mindenre".
Hogy valóban akkora sikere van-e a nöknèl, mint amekkora magabiztossággal engem kezelt, nem tudom, de nem úgy néz ki.
Viszont elég szánalmasan érzem magam így is, hogy idöben kiderült.
A leírt helyzetre, én is azt mondhatom, a pasi szánalmas. Ego-lovag, playboy típus, önelégült f... kalap.
Számodra tanulság lehet(ne), ha valóban szereted a párod, ne lépj félre, de ne is feszegesd a határokat.
Ellenben, ha mégis flörtölsz férfiakkal és komolyan fontolgatod, hogy ágyba bújsz velük, akkor nem szereted a párod. Ne hülyítsd!
Én kezemről is csapta le ilyen pasi egyik nagy szerelmemet. Szomszédok voltak. Ők le is feküdtek egyszer, másnap dobta a fickó. A (barát)nő annyira összezavarodott, hogy elvállalt egy Londoni munkát (amin hetek óta rágódott), nekem pedig csak odakintről jelezte, vége. :-o
44 F
Te mi rosszat tettél?
Kivártál 20 hazugságot... az talán kicsit sok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!