Onismeret=boldogsag? Egyetertetek?

Nagyjából így van ahogy mondod. Az élet legfontosabb kérdéseire önmagunkban találjuk meg a választ, de a legtöbb ember retteg önmagától és a felelősségtől. Ahogy a Végtelen Történet című filmben is jól megfogalmazták; aki szembe kerül önmagával az általában hanyatt homlok menekül. Könnyebb szolgalelkű kisállat módjára gyanútlanul és naivan, mások irányítása szerint élni az életet. Persze az ilyen élet nem igazi élet, csak az élet árnyéka.

Továbbá, aki egyedül nem tud boldog lenni, az párkapcsolatban sem lesz az. Fél emberek együtt is fél emberek maradnak és a szükség és kényszer fogja összetartani őket, nem pedig az elfogadás és a szeretet.

Ha ugyanabban a világban egy kaukázusi hegyi pásztor képes boldogan élni és egy milliárdos gazdag ember boldogtalanul, akkor abból jól látszik, hogy minden a felfogásunkon múlik. Nem az élet dolgainak mennyisége és minősége számít, hanem az ahogyan tekintünk rájuk és ahogyan megéljük azokat. Aki azzal van elfoglalva amije van, az elégedett, aki meg azzal amije nincs, az elégedetlen.

önmagában ez még nem jelent boldogságot. pl tudom magamról, hogy lusta vagyok. tudom hogy meg tudnék tanulni kb bármit, jó lehetnék sok mindenben, de nem teszem, mert lusta vagyok. tehát a felismerés még nem megoldás. szóval képesnek is kellene lennie az embernek, hogy ezeket a hibákat kijavítsák. rengeteg olyan ismerősöm van, akik pl párkeresésben is tudják mit csinálnak rosszul, mégsem tesznek ellene. így sírnak tovább.

az ideírogató siránkozó fiúkról ne beszéljünk. az kb a menthetetlen eset. mindegyik arrogáns és buta.