Lehet azért nem volt még senkim mert, akkor nem kergethetnék hiú ábrándokat?

Voltam már reménytelenül szerelmes kétszer is, de akkor folyton elképzeltem milyen lehetne az illetővel, illetve a második alkalommal azt hittem összejön és elképzeltem milyen szép lesz. Egy rakat pasim lehetett volna de az előző 2 évbe telt mire elfelejtettem, a mostanit pedig még mindig remélem...immár 1,5 éve. De ha beszélgetünk meg mellettem van, tök sokszor érzem h ha nem lép felém jobb is, én nem futhatok utána ha nem akar, hisz ő is csak egy ember, sokszor vannak olyan érzéseim h taszít, pl egyáltalán nem olyan helyes mint amilyennek régen láttam, volt h büdösnek éreztem, a testszagát meg a száját is. Az öltözködése se egy hűde, inkább összevissza, van hogy 3 napig ugyan abban a pólóban feszít, nadrág, meg pulcsi van h egy hétig ugyan az rajta. De ennek ellenére folyton rá gondolok, meg mégis tetszik csak ne tudom mért, a természete is ilyen h vonz mert különleges, udvarias, de másrészt, túl extrém régimódi és hiába segítőkész ha megkérik valamire, amúgy meg nem érdeklődik semmi felől inkább csak ha saját maga miatt van szüksége az illetőre.

Szeretnék pasit, és tudom h lehetne is ha mindegy lenne ki. De mégis elvagyok egyedül, és úgy érzem h szinte bele se férne az életembe egy párkapcsolat, meg h csak olyasvalakivel akarnék együtt lenni akivel átélhetem amiről álmodozom, pedig egyre inkább úgy érzem ilyen nincs. Na meg úgy érzem ha nekem kell egy pasi után futnom mert nm fogja meg a puszta személyiségem akkor már nem is akarom igazán. Nem akarok beképzeltnek tűnni, meg lehet abszurd h így érzem, mert másrészt meg sosem tudnék vadidegennel összejönni, hanem akit jobban ismerek már.