Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok és nők miért akarjátok már az első randevú alkalmával megváltoztatni másik embert?
Nem is oly régi találkozás eredménye nagyon rövid társkereső oldalon történő levelezés után. Beszélgettünk az ételekről. Miért nem szereted a halat? Válaszom: egész egyszerűen utálom még a szagát is. Ezzel kapcsolatos kérdése volt, hogy nem ért-e gyerekkoromban trauma és azért mondom ezt. Utána jött az alkoholfogyasztás kérdése. A nem ivás, totál antialkoholizmus miért alakulhatott ki. Túlságosan elhatárolódás ez részemről. Saját válaszom: a világból ki lehet zavarni az ízétől is. Válasz egyszer vagy fiatal, éld az életedet. Miközben a kamaszkoron mindketten túl vagyunk. Úgy érzem ki akart mozdítani saját magamból, az értékrendemből, szokásaimból. Utána megkérdezte, hogy drogfogyasztás, dohányzás, valami más doppingszer. Mivel egyikkel sem élek, ezért aztán nem igazán lettem szimpatikus, holott a társkereső oldalon be lett minden jelölve. Akkor nem tudom, miért keresett meg engem magától levél formájában.
Utána a következő mondata volt, hogy az előadót, adott esetben zenészt, színészt, énekest nem tudom elválasztani az életmódjától. Én igen. Az már más kérdés, hogy zavarja, ha az előadáson, színházban káromkodást hall valakitől, mivel ez által az ember beszívja magába ezeket a szavakat. Jó. Ez még talán elfogadható. Mégis ott van az a de. Azaz ha valaki kimegy az utcára ott nem szívja-e magába ezeket a szavakat vagy a médián keresztül. Válasz: nem, mert simán elmegy másfelé, átszáll másik járműre. Szerintem ezt nagyon kikerülni nem lehet.
Teljességgel elfogadhatatlan majdnem minden, amit mondott. Ilyenektől akad ki az ember sorozatosan, aztán csalódik és behúzódik később a csigaházába. Szerintem ha egy randevú, találkozó azzal kezdődik, hogy meg akarjuk változtatni a másikat, akkor az már semmi jóra nem vezet. Reflexiókat várok.
"em azért igazak, mert híres szerzők, tudósok írták"
Látod itt a probléma. Ezek nem tudosok, amiket meg irnak, áltudományos hülyeségek.
Nincsen igazságtartalmuk, hülye , és főleg a balfékekre jellemző fantáziaképekre erősitenek
De a te dolgod, hogy jobb e neked hülyének maradni, vagy sem.
"egyik ismerősöm párja nagyon szereti a jazzt-t, míg ő bömböltetik a kocsiban a gépzenét. Egyik megőrül a másik zenei stílusától, ami odáig vezet, hogy nem férnek meg egymás mellett."
Pajtás, ha te tényleg ennyire buta vagy, akkor nem tudok segíteni.
Jól jegyezd meg, nem a zenei izlés különbözősége miatt nem férnek meg egymás mellett. Az már csak ürügy, esetleg az eszkalálódása annak, hogy a kapcsolat a végét járja.
És persze hogy áltudományos, ne legyél már ilyen sötét komolyan...
A leirásban szereplő csaj meg téged nem akart megváltoztatni, csak szimplán kiröhögött.
Azt kellene eldöntened, hogy akarsz e csajt, vagy sem. Ha akarsz, akkor szedd ki a seggedből a karót. Máskülönben a halyi könyvtároslány is unalmasnak fog találni.
Kedves Válaszoló!
Nem ismered a helyzetet. A jelenlétemben történt, amikor éktelen haragra gerjedt, hisztizett a zene miatt. Azt is említette, hogy nem igazán tud megférni olyan emberrel, aki káromkodó ember koncertjére megy.
Az életstílus. Ha valakinek szerintetek az éjszakai élet a mindene akkor az hogy fog kijönni egy olyannal, aki esténként otthon olvasgat?
Még a saját anyukám is korholja a barátját, amiért nem tudnak megnézni együtt műsorokat, filmeket. Ez oda-vissza igaz. A közvetlen környezetemben történik, saját tapasztalat.
Így mégsem annyira áltudomány?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!