Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti járnátok asztrológussal?
Különösebben nem érdekelne, ha csak hobbiként tekint rá. Ha rendes munkaként, akkor ott valami gond lenne az illetővel.
Viszont NAGYON fölkeltette az érdeklődésemet az "asztroszex" kifejezés. Kíváncsi vagyok, milyen lehet csillagokkal kefélni.
Igen, de nem azért, mert a jövőmre vagyok kíváncsi, hanem amiatt, mert engem érdekel az ezotéria, és ebből már feltételezni lehet, hogy talán ő is nyitott lenne ezekre a dolgokra. Egy személyiségelemzést azért szívesen meghallgatnék tőle. Hát még ha a földönkívüliek is érdekelnék, meg az alternatív őstörténeti témák, rejtélyes jelenségek, és minden ilyen hasonló dolog!
Most elkalandozok a kérdéstől, és leírom, hogy az asztrológia, és ennek a gyökere, az úgynevezett asztrozófia a legősibb tudományág! Ha pedig tovább fejtjük ellenkező irányban, akkor eljutunk az asztronómiáig, a csillagászatig, amely az égitesteknek és a világűrnek csak a szemmel látható fizikai valóságával foglalkozik.
Sőt, valójában az összes tudománynak és az ezotériának is egy a gyökere, csak erre az emberek nem jöttek rá, illetve még csak nagyon kevesen.
A történelem folyamán az emberiség mindent a részeire bontott, analizált, elemzett, szétválasztott, és közben megfeledkezett az egységlátásról és egyben a saját gyökeréről is, tisztelet a kivételnek. Mindez azzal járt, hogy az anyag, a szemmel látható fizikai világ megismerése lett az egyeduralkodó. De ez egy szükségszerű folyamat volt, és valamikor ez meg fog fordulni. Sőt, ez a fordulat már talán meg is kezdődött lassan, fokozatosan.
Sajnos egy áldatlan, alapjában véve kőmaterialista korszakban élünk még mindig, és sajnos sokan visszaélnek ezekkel a dolgokkal. De nem az ezotéria meg az asztrológia tehet erről, hanem az emberi gyarlóság, akik ilyen dolgokkal akarnak csalni. De attól, hogy vannak csalók, hazudozók, szélhámosok, mint ahogyan minden más dologban is vannak, ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni! Mert ez az általánosítás sajnos egy tipikus emberi jellemvonás. De meg is értem, hiszen ezek úgymond elvont témák, amelyekben a mai káoszos, zavaros időkben nem könnyű tisztán látni. Ha az ember csak a felszínt látja, akkor nem is csoda, ha ilyen téves következtetéseket von le.
Mindent egybevetve, nagyon sajnálatos, sőt számomra egyenesen tragikus, hogy az emberiség legősibb tudáskincsét így lejáratták, és félreértelmezték!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!