Milyen volt a legdurvább visszautasításod?

Volt pár ilyenben részem,amit kaptam.Nem tudom eldönteni melyik volt a legdurvább,de amit utoljára kaptam az most nálam ez.

Nagyban sétáltam be az egyetemre tök nyugodtan órára,erre mikor látom hogy jön szembe ottani tehát az egyetemre járó "lányok" négyen,nem is foglalkoztam velük.Elmentem mellettük már majdnem,de mikor melléjük értem közvetlen,elkezdték mondani,hogy nézzétek már megint itt van ez a nyomorék gyerek,és nevettek,mutogattak stb...

Pedig nem is ismertek egyáltalán,én sem őket nyilván,tehát még soha nem váltottunk 1 szót sem egyikkel sem.

Nagyon szarul éreztem magam,és azóta is keményen bánt a dolog sajnos,és már előtte is kaptam ilyeneket sajnálatos módon néhány lánytól már...:/

24/F

"És ezek nem tántorítottak el a próbálkozásoktól?"

A legsikeresebb emberek azok, akik a legtöbb kudarcot élik át, pl. sportolók. Szóval nem így kell hozzáállni, hogy most kudarc ért. Ha odamész, az már siker, mert a legtöbb ember nem meri megtenni, amit te.

https://www.youtube.com/watch?v=JA7G7AV-LT8

#6

Amúgy ez tényleg így van... Ezek valójában nem is kudarcok, hanem lehetőségek, amikből tanulhat az ember.

Tinikoromban beleszerettem a legjobb fiúbarátomba. Soha nem gondoltam előtte, hogy ez megtörténhet, mert nem tetszett, nem vonzódtam hozzá hónapokig, de végül annyira megfogtak a belső értékei, hogy nem volt menekvés.

Ebben azért neki is nagy része volt: folyton flörtölt velem, sokat ért hozzám, csikizett, verekedtünk, közben pedig rengeteget voltunk együtt és rengeteg dologról beszélgettünk, igazi mély kapcsolat volt a miénk. Párszor történtek is köztünk dolgok, mégis maradt a barátság.

Aztán egy nap megmondtam neki, illetve leírtam. A válasz a következő volt: "Sajnálom, én barátként nézek rád, és nem hiszem, hogy ez valaha változni fog." Utána még volt pár gyötrelmes évünk egymás mellett, egyszer bevallotta, hogy tudja, se nem barát nekem, se nem társ, és hogy hibás ebben az egészben... Jó ideje lezártuk már, nem beszélünk, túljutottam rajta, sokkal jobb így, de ez a visszautasítás örökre bennem marad.

A második történet, hát nem is tudom, visszautasításnak számít-e, lehet, inkább szakításnak, bár még nem volt kimondva úgymond, hogy együtt vagyunk, viszont csak egymással találkoztunk, kézen fogva mászkáltunk, és már ismertük egymás barátait is. Minden jól alakult ezzel a sráccal (korban már inkább férfi), bár tudtam, hogy lelkileg nehéz időszakot él meg, próbáltam mindig mellette lenni, szeretgetni, biztosítani, hogy számíthat rám. De egyre jobban kizárt a lelkéből, mondván, nem akar nekem rosszat. Egy este annyira kész volt, hogy azon gondolkozott, véget vet az életének. Mindketten bőgtünk, órákig beszélgettünk. Hatalmas kudarcként éltem meg, hogy mellette vagyok, mégis ilyenre vetemedett volna. Ezek után eltelt pár nap, azt mondta, kicsit jobban is van, majd egy szó nélkül eltűnt az életemből. Hívtam, nem vette fel. Nem jelentkezett.

Nem, nem halt meg. Facebook-on mindig láttam a posztjait. Volt köztük egy csomó pozitív is. Nem értettem a dolgot.

Lényeg a lényeg, tudtam, hogy milyen mély depresszióban van, és egyszerre sajnáltam meg utáltam is, amiért képes volt nekem ilyen fájdalmat okozni. Eltelt majdnem fél év, amikor felkerestem, és felvette. Tudta, hogy mit tett velem, és azt is, hogy erre nincs mentség. De hogy neki nem való egy kapcsolat, ő nem tud megbirkózni a saját démonaival, és nem akar belerángatni mást a saját fájdalmába.

Eltelt még fél év és ismét találkoztunk. Nem randiként, csak beszélgetni. A találkozó végén egy feles lehúzása után a kezét tördelve azt mondta, van valami, amiről úgy érzi, tudnom kell. Elmesélte, hogy a legutóbbi beszélgetésünk óta történt egy s más az egyik barátjával... Aki szintén férfi. És most össze van zavarodva. De az biztos, hogy a nőket szereti. De hogy a férfiakkal hogy van... Az összekavarodott benne.

Szóval valahol megértettem, miért tűnt el szó nélkül (bár akkor még nem történt meg ez a dolog)... De lehet, mindig is érezte, hogy ő ilyen téren is más, vagy nem tudom.

Bocsi, hogy kisregény lett! Csak akartam, hogy lássák a fiú válaszadók, hogy bizony a lányoknak is lehet szívás az életük. :/ De bizakodó vagyok, és hiszek benne, hogy találok egy pozitív, határozott, őszinte fiút a közeljövőben. :)

22/L