Abba belegondolnak a lányok, a nők, hogy mi erőfeszítés létrehozni egy minimális saját egzisztenciát a férfiaknak ilyen borzalmas árak mellett?

35 évesen egyedülállóként értem el arra a szintre, hogy biztonságot nyújtó saját családi házat és autót, s minden olyan dolgot, ami számomra a komfortot jelenti, meg tudtam teremteni. Világéletemben egyedülálló voltam pár évet kivéve, mert egyszerűen nem voltam a nők zsánere semmilyen szempontból sem. Sajnos nem vagyok Adonisz, hiába az elkötelezettség, a tervek, a magabiztosság, a tájékozottság, az eltökéltség. Igyekeztem egész életem során fejleszteni magam minden téren, sokat tanulok, olvasok, szabadidőmben különféle szakmákba kóstolok bele, hogy sejtésem legyen magáról az élet működéséről, az utóbbi időben edzeni is elkezdtem, s ügyelek az étrendemre.

Ám mivel alapjáraton kevésbé vagyok harsány, feltűnősködő típusú férfi, így kevésbé vagyok feltűnő a nők számára is.

15 éves koromtól kezdve elképesztően borzalmas dolgokon mentem keresztül, soha senkire sem számíthattam, soha senki nem volt mellettem, életem során több lány is lepasszolt annak jegyében, hogy ők a korábbi rossz tapasztalataiknak köszönhetően már nem akarnak újrakezdeni senkivel semmit.

Borzalmas érzés volt sok-sok éven keresztül, hogy az egész napos munka után teljesen kimerülten nem hajthattam valaki vállára a fejem.

Habár vágytam mindig a szerelemre, hogy valakivel egymás mellett hűségesen kitartsunk életünk végéig, a 3 éves kapcsolatom is amiatt ment tönkre, mert azon dolgoztam, munkálkodtam éjt nappallá téve, hogy megteremtsem magunknak azt a kényelmet, amire később soha az életben nem lesz gond. Ennek az lett a vége, hogy a mérhetetlen mennyiségű munkának köszönhetően kevés időt töltöttünk együtt, így az exbarátnőm félrelépett, miközben pont azért törtem magam, hogy később sokkal jobb legyen nekünk. Megcsalt, nagyon fájt, nem volt partner abban, hogy közösen építsük a jövőnket.

Ami azonban fájdalmasan érintett, az azok a tényezők voltak, hogy ő összejött egy már az egész életét anyagilag sínen zakatoltató férfival, engem pedig azóta rendre azok a nők találnak be, akik szinte egy picike retiküllel szeretnének beférkőzni az életembe, az autómba, a szép nagy házamba... olyan nők, akiknél korábban szinte esélyem sem lett volna, amíg meghúzva a nadrágszíjat magamon éveken át gyűjtögettem, s gürcöltem ezerrel.

Megteremtettem magamnak rengeteg, de tényleg mérhetetlen erőfeszítéssel terhelt rengeteg munkával azt, ami egy biztonságos alapot nyújthat egy családalapításra, egy házasságra és gyakorlatilag közben teljesen szét vagyok csúszva agyban. Miért is? Mert sosem volt senki az életemben, akire feltétel nélkül számíthattam volna. Akire számítottam is, ő sajnos a személyiségéből, a stílusából és a habitusából fakadóan más világnézetet vallott, azaz az exbarátnőm, aki utólag bevallotta, hogy nem akart részt venni azon az úton, ami úgymond "közös" lett volna, mert ő nem bírta volna ki azt a stresszt, kitartást, nehézségeket, amiket megéltem.

Őszintén szólva nem szeretnék abba az állapotba kerülni, hogy egy önző, magának való férfi képét mutassam a külvilág felé, de senkinek sem kívánom az elmúlt 20 év borzalmait, nem is igazán akarom részletezni. Senki nem volt mellettem, mindent mindig egyedül oldottam meg. Amikor szükségem lett volna valakire, eldobott. Viszont most, hogy nagyjából kezdek egzisztenciális szinten helyre kupálódni, úgy kezdek egyre vonzóbbá válni olyan nők számára, akik korábban abba a kategóriába tartoztak, akik szinte kiröhögtek. Mégis most teljesen másképp állnak hozzám. Engem ne egy saját autó, ne egy saját családi ház osztályozzon, könyörgöm, mégis ezt tapasztalom... hogy csak ez számít...

Habár nem igazán ismerem még a Gyakorikérdések közösségét, nem is tudom, hogy miért, mégis most ki kellett itt írjam magamból ezt.