Incelnek lenni igazából megtiszteltetés?

Kb. a római katolikus papnövendékek hajtanak erre a "tiszteletreméltó" életstílusra - mely a normális eszűek szemében igencsak szánalmasnak tűnik.

🤦

"Ezt ki vállalná be?"

Peldaul te.

Az INCEL betűszóban benne van, hogy saját akaraton kívüli állapotról van szó, ezért a tisztelet/utálat attól függ, hogy hogyan viselkedsz ebben az állapotodban.

A napi-INCEL viselkedése egy közutálatnak örvendő jelenség!

Rossz családba, pocsék anyagi helyzetbe, valami istentelen lepusztult helyre megszületve és mégis sikeresnek lenni felnőttként a tiszteletre méltó dolog. Tehát aki képes kitörni a borzasztó hátrányos helyzetből és normális élet tud élni, ő érdemel tiszteletet.

Vagy ha valaki elfogadja a helyzetét, megpróbál tenni ellene és méltósággal viseli a vereséget.

Az élet igazságtalan, már rögtön ahogy elindul. Nem egyforma esélyeket, lehetőségeket kapunk és sajnos legtöbbször nem a saját tehetségünkön és szoraglmunkon múlik a siker. A szerencse óriási faktor, talán az egyik legnagyobb. Elvégre az is hogy hova születünk, kik a felmenőink, milyen géneket öröklünk, milyen lehetőségek jönnek (vagy nem jönnek) szembe velünk is szerencse kérdése. Ami az emberen múlik az a helyzet felismerő és kihasználási képesség. Meg nyilván az is, hogy ki mennyire tud alkalmazkodni és a szar szituációkból mennyire tud jól kijönni.

"Na itt bújt ki a szög a zsákból. A sikert csak anyagiakban vagytok képesek mérni. De spirituálisan ugye nem? Egy incel ne megnyeri a spirituális harcot azáltal ha minden nehézség ellenére kitart és nem lesz öngyilkos?"

Spirituális harcot leginkább a papok, egyházi vezetők vívnak, nekik többynire tökmindegy hogyan néznek ki, huszadlagos szempont.