Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Én vagyok ilyen szerencsétlen, vagy tényleg nehéz manapság ismerkedni?
Sziasztok!
20 éves férfi vagyok, nem volt még komoly kapcsolatom.
Ennek leginkább 1 oka van:
Régebben kövér voltam, nem nagyon érdekelt senki és semmi. Önbizalmam sem volt, és valljuk be, senki sem állt volna szóba velem.
Ez mára megváltozott. Lefogytam, edzeni járok, olyan szinten komoly lett a dolog, hogy tervben van versenyzés is 1-2-3 év múlva.
Szakáll (inkább nagyobb borosta), izmosabb alkat, igényes vagyok, tiszta ruhákba járok, figyelek mindenre (kiegészítők, parfüm), azonban még is azt érzem, hogy valami hiba van.
Külső visszajelzések alapján jól nézek ki, több lány is mondta, hogy nem érti, hogy miért nincs barátnőm. Idősebb nők is mondták már ezt, illetve testvéreimnek pár lány már mondta, hogy "Szerencsés lesz a lány, akivel a testvéred együtt lesz.". Én nem tudok erről nyilatkozni, hogy hogyan is nézek ki, vannak önértékelési problémáim, szóval csak a környezetem reakciójáról tudok nyilatkozni.
Személyiség tekintve jóval érettebb vagyok a koromnál, szerencsére egy olyan nevelést kaptam, ahol a régi elvek vannak előtérbe helyezve. Pl.: udvarlás, virágok, apró gesztusok. Sosem voltam az a fajta, aki csak kalandokat keres, számomra tényleg ez a "randiból házasság" felfogás van, ami tudom, nagyon naiv dolog, de én hiszek ebben.
Na igen, ezeket leírva még én is megkérdezem magamtól, hogy hogyan nincs barátnőm? Körül nézek az ismerőseim között, és mindenhol kivétel nélkül azt látom, hogy valaki mérgező kapcsolatban van, nárcizmus, megcsalás, stb. Tényleg alig látok olyanokat, akik valóban egy egészséges kapcsolatban vannak.
Félre ne értsétek, el vagyok én a saját kis világomban, egyedül is tökéletesen érzem magam, nem hajt a tatár. Csak az, amikor látom, hogy olyanoknak van minden hónapban barátnőjük, akiknél mérgezőbb fiúk nincsenek, hát tényleg elgondolkodom..
Eddigi tapasztalataim lányok téren:
-Összejöttem valakivel, átvert 2 hét után.
-Ha beszélgetek valakivel, akkor másfél hónap után elmondja, hogy nem tudja mit akar, úgy, hogy végig elhitette velem, hogy ebből lesz valami.
-Ha személyesen ismerkedek, akkor a szintén egyértelmű jelek után kiderül, hogy barátja van a lánynak. Többször is volt már olyan, hogy bámult egy lány, nem, nem bambult, bámult, de olyan szinten, hogy amikor visszanéztem rá, kb 0.1 mp-es gyorsasággal kapta el és rázta meg a fejét.. Kiderült, hogy barátja van.
Rám mosolyog egy lány? Barátja van.
Egyszerűen nem értem, hogy mit rontok el, tisztelettudó és udvarias vagyok, igényes vagyok, külső visszajelzések alapján jól is nézek ki. Fejlesztem magam folyamatosan minden téren, de mégis van valami probléma, gondolom én.
Párszor megkaptam már, hogy túl jó fiú vagyok, ne legyek ennyire udvarias és illedelmes, stb.. Tényleg ez lenne a baj, hogy nem tárgyként kezelem a nőket?..
Minden tapasztalatra kíváncsi vagyok, legyen az férfi, vagy nő.
Ti hogy álltok ezzel az ismerkedés dologgal?
Mindegy mit csinálsz ha nem vagy nyerő. Ezt általában kisúgárzásnak személyiségnek hívják. Hiányzik belőled az a valami amitől nyerő leszel....
Felesleges ezen vergődni, jobb ha feladód...
#3
Sárm, kisugárzás, ezekkel elméletileg nincs probléma, mégis vagy átvernek, vagy hitegetnek. De simán meglehet, hogy csak rossz helyeken keresgélek.. De ennyi véletlen meg nincs, szóval érdekes dolog ez..
Az emberekkel van baj, nem tudják már maguk se, mit akarnak.
Amúgy én meg mindig a túl jó fiúkat kerestem, de valahogy sosem olyan jön. Mindig az kapja a jót, aki nem érdemli meg.
Nyugodtan lepontozhattok, de van igazság abban amit a #7-es mond.
Régebben én is "jó" fiúk közé tartoztam, és a kutyát nem érdekeltem. Változtattam rajta és utána jöttek a nők. Ez van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!