Kapcsolat egy machiavellista jellemű és egy kvázi egészséges személy között?

Mielőtt sztereotipizálnánk a dolgot, nekem, mint nőnek erős machiavellizmus van a személyiségemben, több szakvélemény alapján, szóval nem vagyok egy kedves és empatikus ember. Voltam terápián, nagyjából megtanultam, hogy működnek az egészséges emberek, hogy meg tudjak maradni közöttük. De nyilván nem veszem túl komolyan a dolgokat, inkább csak hülyéskedni, jópofázni szoktam, közelebbi kapcsolataim nincsenek, nem akarom, hogy valaki sérüljön miattam. Bár tudom, hogy nem jó a világlátásom, nem nagyon tudok annak parancsolni, ami a személyiségem része.

Történt a minap, hogy elkezdtem dumálni egy sráccal és számomra szimpatikus módon volt "ijesztő" amúgy teljesen normális. Próbálkoztam azzal, hogy finoman elutasítom, nem akarok én neki rosszat, szóval akármennyire is érdekesnek találtam, és talál még gyönyörködtet is az idealizmusa, tisztában vagyok azzal, hogy úgy sem tudja befolyásolni azt, ahogy én a világot látom, s talán előbb-utóbb bántani fogom őt is érzelmileg.

Azonban ezzel egy időben eszembe jutott az is, hogy kb. egyedül halok meg, mert nem nagyon van ember, aki úgymond felém tudna kerekedni. És most elég nyomorultul érzem magam, mert bár értem az emberek motivációit, de nem tudok velük azonosulni, ezáltal kb. önkéntes magányban vagyok. Abban se vagyok biztos, hogy tudnék-e szeretet érezni egy kapcsolatban, mikor már lementek ezek az egymást kerülgető apró kis flörtölős játékok köztünk.

A meggyőződésekkel ellentétben ezzel a torzult személyiséggel is lehet érzelmileg szenvedni és nem minden ember tömeggyilkos és ragadozó, akiknek a jellemében a sötét triász egy vagy több alkotóeleme jelen van.