Van itt olyan ember, aki már elfogadta, hogy ő soha sem fog társat találni és konkrétan SEMMIT sem tesz már azért, hogy esetleg találjon? Tehát sem élőben, sem neten nem ismerkedik már?

Elég régóta így vagyok ezzel már. Hiába próbálkoztam bármivel is, egyszerűen nem érdeklem az embereket, a nőket meg főleg nem. Leszarnak, láthatatlan, teljesen érdektelen vagyok. Ha aranyrudakat szarnék akkor sem számítanék.

Azért nehéz ezzel megbékélni, sokszor még mindig szarul esik a dolog, de kezdek ténylegesen beletörődni.

Nem ismerkedek se neten se élőben, nem próbálok meg random csajokra ráírni, nem megyek oda senkihez, nem is lenne értelme, hisz senki nincs aki észrevegyen.

Külsőre nem vagyok a toppon (nagyon nem) és lassan belsőre sem. Eléggé megöli az ember személyiségét az ha folyton ignorálva van, ha BÁRMIT tesz, nincs eredménye.

Neten 10 évig próbálkoztam onnan semmi nem jött össze.

Netet leszámítva egyedül vagyok. És már nincs kedvem.

Vagy bazinagy mákom lesz és összefutok vele valahol vagy maradok egyedül. De nem keresek.

Igen.Sosem voltam az a klasszikus szép nő,már 16 éves koromban is max a társkeresőn tudtam beszélgetni férfiakkal.

10 év után töröltem minden appot.Konkrétan nem tudom megszámolni hány megaláztatást tudhatok magamévá,hányszor éreztették velem,hogy én nem érek annyit,mint más nő,hányszor csalódtam a férfiakban.Még az alapvető kis udvarlásokat sem tapasztaltam.

Csak max szexre próbálkoztak be ezeken az oldalakon.

Aszexuálisként nyilván ez a része nem baj,nem vagyok egy bújós,ölelkezős típus sem,viszont a társaság,hogy valaki végre őszintén szeretne,az sokszor hiányzik.Én sem beletörődésnek mondanám,hanem frusztrációnak.Mert ugyan nem a vágyak hiányoznak,de abba rettenetes belegondolni,hogy ami más nőknek az én koromban természetes,ami az ember életének része,az nekem konkrétan semennyire nem adatott meg. 26/N