Nem tudok túllendülni... szeretet-sorrend probléma?

lécci az írjon aki nem kiosztani akar....

egyszerűen nem tudok azon túllendülni, hogy fér meg egymás mellett hogy valaki szereti a párját és a felnőtt gyerekét is - aki nem a gyerek szülője. állandóan az van bennem hogy biztos van egy sorrend, és mivel én már közel 50 vagyok, ha párkapcsolatot létesítenék most akkor nyilván az illetőek már felnőtt gyereke lenne. ez a gondolat odáig fajul bennem, hogy már nem is lépek, mert arra gondolok, esélyem sincs ha van gyereke. pláne hogy ráadásul lány! persze a szeretetben nincs sorrend és megosztjuk, meg más a kettő... még mielőtt írnátok, autista vagyok, így bár iq tesztet könnyebben kitöltök, de az érzelmeket nem tudom érteni. ( na és emellett még a nőket szeretem nőként ) annyira blokkot tud okozni bennem, hogy képes vagyok szabotálni helyzeteket, csak mert arra gondolok - tudom hogy nem kéne de mégis , hogy ennek van gyereke, na akkor ő már nem tudna engem szeretni, szóval hagyjuk. mivel ő is nő, én is és van lánya is ( huszonéves, már elköltözött tőle ) így teljesen képes vagyok eltolni magamtól a gondolatot is. nagyon küzdök vele. a kezelőmmel nem tudok sokat beszélgetni erről - nyilván kapacitási és anyagi probléma is - és itt nyűglődöm egyedül, hogy hogyan tudnék függetlenedni ettől a gyilkoló gondolattól. múlt vasárnap kitett egy posztot, hogy mennyire odavan a lányáért, én meg leírtam magamban, hogy én mégse fogok kezdeményezni felé, értem sose lesz úgy oda. lécci ne arra írjatok, hogy ha lánya van, akkor nem kell neki nő, mert elvált és biszexnek vallja magát. hogyan tudnám érzelmileg elérni hogy képes legyek semlegesíteni ezt a félelmemet? van ilyen példátok? hogy felnőttként összejöttetek egy nővel akinek lánya volt, vagy nektek volt? ez mennyire releváns? lehet egy új párt, nőt szeretni ha van egy gyereked, aki lány? állandóan rivalizálok gondolatban vele. annyit gondolkodtam melyik kategóriába rakjam a kérdést, mentális vagy leszbikus, de emellett döntöttem. ( hátha ti jobban megértetek )