Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy tudnék kezdeményezni egy külföldi férfi felé?
Már egy ideje Horvát országban vásárolunk. Közel élek a határhoz, mindössze néhány kilóméterre. A település a legközelebbi város az átkelő helytől. Itthonról nagyjából 10 km a távolság, tehát nem vészes. Korábban sose jártam át, tehát abszolút senkit se ismertem.
Az egyik bevásárló központban dolgozik egy férfi. Én olyan 29-32 közé saccolnám meg a korát. Szép kiállású férfi, magas, széles válakkal. Alapesetben nem az én zsánerem, nem tudom mi fogott meg benne ennyire. Hentes, kasszába soha se áll,nem tölt fel árut. Ha szerencsém van kilép kiszolgálni, kiadja a húst amit kérek. Nem beszélek horvátul de ő nagyon tetszik nekem és nem vagyok már gyerek, valahogy felkellene találnom magam. Horvátul igen siralmasan beszélek, de az angolt ő is beszéli. Eddig mindig így kommunikáltunk.
Nem régiben ismét vásárolni voltam, ő dolgozott. Magasabb mint az átlag. Észrevett. Vagyis azt vettem észre engem néz. Talán vicces pillanat is volt, mert gondoltam a nagy "féléves" nyelvtanulásomat bevetem, a hallott tudásom és megpróbálom tőle horvátul kikérni a húst. Először persze elégedetten mosolyogva nyugtázta hogy na talán ragadt is rám valami, aztán amikor hibáztam javított.
Nem tudtam kiejteni a darált húst horvátul. Én mondtam ahogy tudtam, ő javított. Megint próbáltam, megint javított és úgy ezzel mosolyogva, nevetgélve elbohóckodtunk.
Megtudnám kérdezni tőle hogy van, azt is eltudom mondani hogy én jól, de ezzel a tudás kimerült. Az általános dolgoknál kimerült a tudásom a tárgyilagos beszédnél. Egyszerűen az interneten nincsenek jó források, nyelvtani szabályok felépítések stb.
Működhetne ilyen keretek között egy kapcsolat ha az elsődleges nyelv az angol és egyikünk se ismeri a másik anyanyelvét?
Még egy kérdésem lenne, mivel nem tudom a nevét se, nem volna kínos szituáció ha megkérdezném? A kezemet egy pult mögé nem tudom benyújtani egy kézfogásra hogy xy vagyok. Másrészt ha nem jön össze és nem vevő az ismerkedésre nem lenne ciki továbbra is ott vásárolni? Ti mit tennétek? Tényleg veszettül bejön... Hogy lehetne tőle elérhetőséget kérni hogy ne csak a véletlennek köszönhetően keresztezzük egymás útját?
26N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!