Hogy lesz úgy valaha párkapcsolatom ha soha nincs amiről beszéljek és félek az intimitástól?

Ugyanilyen voltam 25 éves koromig. Lehetett volna számos lehetőség arra, hogy barátnőm legyen, de bizonyos szinten túl sosem mertem menni. Nem volt bátorságom, vagy nemtudom. Borzasztóan gátlásos és félénk voltam. Huh, nagyon. Volt cikis helyzet is, amikor együtt aludtam valakivel, mégsem történt semmi, mert a lány is gátlásos (és mint utólag kiderült, szűz is) volt. Aztán jött egy lány, aki akkor 19 éves volt, és ő támadt le engem. Durván. Na, onnantól nem volt megállás... Most már akár az első randin is jöhet a csók, ha meg van a kémia.

Szerintem te is nagyon önbizalomhiányos vagy és lehet más is a háttérben. Nem ért bármilyen rossz élmény gyerekként? Vagy bármi, ami miatt kellemetlenül érzed magad ilyen helyzetben, ahogy írtad, hogy film nézés közben is, ha "olyan" jelenet van? Érdemes lenne először ezzel foglalkozni szakemberrel, utána jöhet a párkeresés. Ha szerencséd van, akkor úgy jársz, mint én, hogy nem én kerestem párt, pontosabban nem is kerestem párt egyáltalán, csak szórakoztam az "esélytelenek nyugalmával" a munkahelyen több lánnyal, majd az egyikük szúrt ki magának. Pedig ekkor még mindig nagyon félénk voltam, de valahogy átalakítottam amolyan "lesz@rom" stílussá, amolyan magabiztos elérhetetlen figurát kezdtem el játszani és ez bejött. Nagyon is.

"soha nincs amiről beszéljek"

Ettől én is féltem korábban, aztán rájöttem, hogy nem kell beszélnem, hagyni kell, hogy a nő beszéljen. Mondjuk meg kell tanulni jól beszéltetni a nőket, ez igaz, de ez könnyen elsajátíthstó, bár kell hozzá egy kis pszichológiai érzek. Úgy vettem észre, hogy a jó hallgatóság sokkal jobb a nőknek, mint az a férfi, aki folyton beszél és magával van elfoglalva.