Más is érzi reménytelennek a helyzetét a fővárosban harmincas egyedülálló fiatalként? Annyi lehetőség van az ismerkedésre mégis olyan nehéz kapcsolódni, barátokat és pláne társat találni. Csak a magány van.

1-es: az utcán nyitni azért a fővárosban nem a megszokott. Próbálok nem morcosan, mogorván nézni, de sajnos 'nyitni' nem igazán lehet. És ez nem kifogás, de tényleg mindenki a telefonját bámulja, az emberek bizalmatlanok. Meg amúgyis, ha nem ismersz valakit, semmit nem tudsz róla miért is kéne nyitni? Valami kapcsolódási pont kell. Ezt kutatom, keresem. Sajnos pont a harmincas korosztály van meglőve mert huszonévesen még ott az egyetem meg a fiatalos munkahelyek ( multik stb. ), de harmincas korosztályban már mindenki vagy elkelt vagy teljesen elzárkózott mindentől.

2-es: sajnos én is érzem így, és én ráadásul tőle 2-3 évvel idősebb is vagyok.

6-os sajnos igazad van bármennyire is kemény szavak. Az értelmessel nem értek egyet, inkább azt mondanám hogy a szerencsés illetve a lelkileg-rendben lévő emberek keltek el.

Tényleg csak a ( csúnya szóval de: maradék ) maradt. Járok ismerkedő estekre de azt tapasztalom hogy okkal vannak egyedül akik egyedül vannak ( ebbe persze nyilván én is beletartozom ).

Sajnos ebben a 30 utáni korban már esélytelen ismerkedni, maximum felszínesen lehet.

Lottó ötös megtalálni az "igazit". Senki nem akar kompromisszumot kötni semmiben sem.

Férfiaknak soknál marad a sport, az autók, a game-ek, az akármi. Nőknél az utazás, az ezotéria és a kisállatok.

Szomorú de ez a rideg valóság.

9-es: köszönöm a tartalmas választ. Igazad van, kihagytam a felsorolásból azokat akik szóba jöhetnek nyilván: az elváltak vagy a szakítottak. Nyilván általában velük sodor össze a szél ( ha összesodor ), főleg a társkereső rendezvényeken jellemzőek ebben a korosztályban. Sokszor azonban úgy látom rajtuk nem léptek még túl az előzőn. Tehát olyanok jönnek el akik túl régóta vannak egyedül vagy olyanok akik nem elég régóta.

A magány a nagyvárosban érezhető leginkább. Itt van a legtöbb ember, itt van a legtöbb társaság. Itt lehet leginkább magunkat egyedül érezni. Ezt nehéz átélnie ( és nem is kell ) annak aki kapcsolatban él.

Mindenki siet ahogy írtad, mindenki hajkurássza a pénzt ( érthető okokból is persze ) de valóban úgy érzem hogy az emberi értékekre, emlékekre, apró szép dolgokra nem kíváncsi senki. Minél többet és minél gyorsabban, ez megy a világban. Végtelenül szomorú. És akkor még Bp egy kis falu más metropoliszokhoz képest, ahol el sem tudom képzelni hogy bírják az emberek a tempót.

Mondhatnánk miért nem megyek falura le? Ez megint egy rossz dolog de a magyar ember nem túl mobil, és eléggé kötött.

A hozzáállással is egyetértek, sajnos látják, lejön ha valaki szenved, hiszen a szemek nem hazudnak.