Vannak nők, akiket a testük* tart vissza a párkereséstől?

#4: onnan, hogy sejtésem szeribt (53 éves nőként) én is az vagyok, csak diagnosztizálatlan, meg az apám is az lehetett (természetesen szintén diagnosztizálatlan).

Amúgy a férfi és a női spektrumon lévők közt az a fő különbség, hogy mivel a nőktől a külvilág ELVÁRJA (noha rejtett módokon, de kőkeményen), hogy (a férfiakhoz képest) NAGYON jók legyenek az érzelmekben, úgymint: testbeszéd, arckifejezések, hanglejtés, stb. dekódolásában, tehát abban, hogy úgy is "le tudja venni", milyen a másik ember hangulata, ha az egy kukkot se szól, urambocsá' rájöjjön, alapvetően milyen érzelmi szükséglet mozgatja a másikat, és így tovább... Szóval emiatt a spektrumon lévő nők ezeket a készségEKet intellektuális úton-módon, és megkésve, de végül is elsajátítják. Aztán az életük további részét neurotipikusnak ("normálisnak") álcázva élik végig (többnyire).

4, tehát öndiagnosztizált auti...

Amúgy senkit nem a "teste" tart vissza, hanem natúr önbizalomhiány. Önbizalomhiányos pedig rengeteg van, nőben, férfiban, gyerekben egyaránt.

Én mindig is önbizalomhiányos voltam, a testem soha nem tetszett, 58 kilósan vékonyan és 74 kilósan zsírosan se. Pedig, objektíven nézve, nagy szerencsém van, mert jól oszlik el a felesleg és vékonyan is széles csípőm és az alkatomhoz mérten nagyobb melleim voltak. Csak hát ugye az a szubjektív mérce... Mint írtam, soha nem tetszettem magamnak, annak ellenére se, hogy a mai mapig vonzódnak hozzám férfiak és látom, hogy objektíven az utcán az átlaghoz képest is jól nézek ki ruhában. Elfogadtam és elkönyveltem, hogy a környezetem egész mást lát és kialakítottam a visszajelzések alapján azt a stílust és ruhatárat, ami nekem kényelmes, mások szerint jól áll. Fogyni és izmosodni kéne, de mindig is lusta voltam. Ennyit lehet tenni otthon. Kihozni magadból a legtöbbet.

Pszichológust lehet felkeresni a továbbiakért.

Miért? X lábad van? Kancsal vagy?

Sok férfinak az is elég ha luk van rajtad és betehetik.