Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők 18-25 évesek egy részének a saját korosztályú férfiakkal mi a bajuk?
Míg a többi ilyen korú nőnek simán működnek a kapcsolataik a velük egykorú férfikkal és ők érdekes módon nem mondják ezt az érthetetlen kifogást hogy a saját korosztályuk még gyerek meg ilyesmi.
Sőt az utóbbiaknak nornális módon éppen azt mondják hogy fura egy 10-20 évvel idősebb férfival lenni.
17 éves koromtól kezdődően voltam/vagyok kapcsolatokban, én azt tudom elmondani, hogy a saját korosztalyom nagyon éretlenek talaltam, legalábbis hozzam képest. Sajnos nagyon fiatalon keresztül mentem sok olyan dolgon, ami az emberek többséget 40-50 körül éri, emiatt nehéz volt olyan part találnom, aki megért engem és akivel tudok azonosulni a problémái komolyságát tekintve.
A jelenlegi párommal három éve vagyunk együtt, ő 26, én 25 éves vagyok. De rajta kívül egyetlen férfit sem ismerek, aki elég erett lenne a szememben. Persze ez nem baj, nem is kell, hogy az ember tízen, huszon évesen már erett legyen, de akkor így nem egymást keressük.
25N
Nekem az volt 20-23 közt hogy hosszu távu több éves szerelmek ugyan de nősülni meg csalad az màr nem. Tehat elment ezzel 2 évem, azzal 4, a 3.pasival 3 év. Igazi szerelmek ugyan, de kúttalanok.
Egyik párom írom csak le ebben a koromban, mindig azert akart szakitani ha elmentem tanulni. Mert szerinte en ugyis megcsalom.
Pl érettsegi utan egy 2 éves tanfolyamra mentem másik városba kollegiumozás szinten. Na akkor szakitsunk szerinte mert biztos be fogok pasizni. Ez a seveled se nelkuledezes elhúzodott addigra is, hogy már rég szeptember es tanultam is. Erre mondtam neki, hogy akkor inkabb otthagyom a sulit. Ő fontosabb nekem.
Erre meghatódott, hogy neki ilyet még soha nem mondtak, ilyet senki sem tett volna még érte, könnyes lett a szeme, de azt mondta miatta ne hagyjam abba a sulit.(amugy vele mindog voltam megható könnyes pillanataink, kibéküléseink)
Na végigvittük azt a sulimat nyögvenyelve.
Na de aztán pár év mulva (2) felvételt nyertem levelezőre fősulira is. Erre megint kezdte hogy szakitsunk.
A fősulit még vele kezdtem de 4 év mulva már mással fejeztem be. Azt már nem bírta ki a kapcsolatunk pedig soha nem is buliztam meg semmi, a másik párom se sulibol volt, hanem a gyerekkorombol.
A huszas éveim kb ezekről szólt. Szerelem komolyság együtt élés is meg minden, de sehova nem vezető elpazarolt évek.
Az ilyen csajok általában többre tartják magukat a korosztályuknál. Az idősebb pasik meg úgy játszadoznak velük mint hülyegyerek a hangyákkal.
Irónikus.
Az első párommal tinin azert lett vége mert elkoltoztek a szuleivel. Amugyis tiltottak minket egymastol. 3 évig voltunk egyutt titokban. Es vinni akart magával de a szuleim nem engedtek. Na az romeojulias volt. Öngyilkossággal is.
Ez a tinikorom volt. (5.voltam)
# 4
na látod, neked semmi. De nézd meg a többi hozzászólót, mi a véleményed róluk?
Te miért nem látod gyerekesnek a veled egykorú férfiakat?
2-es vagyok, nem értem a lepontozást.
Leirtam, hogy a korosztalyom HOZZAM képest gyerekes, de egyébként a korosztályban teljesen normális a mentalitásuk. A lányok ugyanez.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!