Mennyire probléma az ismerkedés során, ha valaki nem képes boldognak lenni?

Ez nem költői túlzás, sajnos nem vagyok képes boldognak lenni. Persze ez nem azt jelenti, hogy néha ne lenne jobb kedvem, sőt humorom is van (bár ez leginkább cinikus, sötét, morbid), de boldog nem tudok lenni. Egyszerűen képtelen vagyok rá.

Ismerőseim (barátok, kollégák, iskolatársak, rokonok), általában dicsérik az értelmi képességeimet, az intelligenciámat, továbbá mondogatják, hogy a személyiségemmel sincs semmi gond, csak a negativitás. Ezzel viszont nem tudok mit kezdeni, nem tudom "hogyan ne" legyek negatív. A legtöbb pozitivitásra buzdító könyv, amelyet olvastam, nem tűnik többnek, mint egyszerű önámításnak, amit az élet sem igazol. Az élet egyszerűen "szar", és alapból úgy vannak megalkotva a szabályai, hogy ne is lehessen jó.

Illetve még egy második kérdés, mennyire gond, ha valaki sokat gondolkodik az öngyilkosságon (persze ezt nem mondogatja, tehát nem is tudnál róla, és főleg nem él vissza ezzel, nem használja érzelmi zsarolásra, nem demoralizál vele másokat + maga a tett is kulturáltan, másokat nem felzaklató módon történne?)?