Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyedülálló terhes nők, mennyire vennétek jó (vagy rossz) néven, ha egy pasi ismerkedni akarna?
Társkeresőn szembejött egy ilyen. Leírta részletesen, hogy a pasi azonnal elhagyta a gyerek miatt, így most úgy keres, aki elfogadja így, hogy szülni fog, és reméli, a következő gyereket már neki csinálhatja.
Emellett pedig részletezte, hogy nem akarta csak ezért abortálni a gyereket, mert nem tehet róla - amúgy biológus a nő, szóval még értem is. Mivel nem húztam jobbra (más gyerekét nem akarom nevelni), nem derült ki több, pedig szívesen beszélgettem volna vele. Sajnálom szegényt, de hát így jár, aki védekezés nélkül összebújik mással. Ő legalább viseli a következményét és egyedülálló anyuka lesz.
Szóval ő jó néven veszi, ha ismerkednek vele.
Jó is ez a terhes-fétis
Valahogy olyan szexik a kerek pocakkal ha azonkívűl karcsúak azért. Csak sajna a kedvenc pózom nem működne velük, meg pár hónapon belül jönne a fekete leves is
Én úgy látom az egyedülálló terhes csajok legkisebb problémája az ismerkedés
Akinek rendben van otthon a kapcsolata az egy bizonyos mértékig elfogad bókot, de semmi többet nem akar.
Akinek meg nincs rendben az kb. bármelyik pasira rávetődik mert sos neki a pótapuci megtalálása.
Gondolom, egyénfüggő. Én egy egyedülálló terhes nőt ismerek - egy barátnőm már terhes volt (és nagyon boldog szegény), mikor a vőlegénye lebukott a viszonyával és repült. Ő spec a háta közepére sem kíván most senkit, van elég baja anélkül is. Pl lerázni az exét, aki fel van háborodva, hogy a lány 'szétszakította a családot" (lol) és szerinte vissza kéne fogadnia, mert "mindenki hibázhat' (ja, egy éven át..)
A barátnőm egyébként azt mondja, hogy a baba miatt még könnyebben is viseli a szakítást, mert így muszáj tartania magát és előre nézni. Mindenesetre szerintem ő pár évig még nem vágyik majd kapcsolatra.
7: és ne felejtsük azt a néhány nőt sem, akik őket választják, mert nekik csak a jó pasi kell! nos, az a jó pasi szeretőt tart melletted, hiszen jó pasi, és úgy néz magára, mint valami guru, akinek több nőt is ki kell szolgálnia, mert ő ennyire jó fej és kedves.
tehát magamból kiindulva: én nem csalnám meg a párom, pláne nem prostiznék (asszem utoljára általánosban fizettem szexért, mikor valami netes pornóoldalnak emelt díjas sms-ben "utaltam"...), és láss csodát, nincs se terhes feleségem, se barátnőm!
Tehát még egyszer: amelyik nő olyan pasit választ, akimegcsalja, az megérdemli! Normális pasinak pedig nem jut nő, hanem választhat ezen egyedülálló anyukák közül. Bár magamból kiindulva még azoknak sem kellek. :DDDD
"Tehát még egyszer: amelyik nő olyan pasit választ, akimegcsalja, az megérdemli! Normális pasinak pedig nem jut nő, hanem választhat ezen egyedülálló anyukák közül. Bár magamból kiindulva még azoknak sem kellek"
Mert egy komplett kretén vagy, elképesztően ostoba világképpel. De asszem ide kár a vita. Unokatesóm esetében pl a pasi kategóriákkal alatta volt és a teljes kapcsolatuk alatt kisebbségi komplexussal küzdött. A válás után összehasonlíthatatlanul jobb férfit talált (wow, gyerekkel is).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!