30as nőként összejönnétek olyan fèrfival aki rokkantnyugdíjas a covid utóhatásai miatt?

"Igazából amit anyum mondott az gondolkodtatott el, hogy manapság már komoly ok kell a rokkantosítàshoz"

Azért az is igaz, hogy a COVID-dal kapcsolatos dolgoknál némileg engedékenyebbek voltak a hatóságok.

Meg hát na, konkrétan tudok olyanról, akinek - ha akarná - teljesen normális életvitele lehetne, holott egy éve rokkantosították le. Cukorbeteg, érszűkületes, és 3 lábujját levették. De ha nem hagyná el magát, akkor normális életet élhetne, szellemi, de akár még könnyű fizikai munkát is képes lenne végezni. (És amikor azt hiszi, hogy nem látják, rakétasebességgel rohan a dohányboltba, vagy a SPARba, ha valami akciós.) Szóval azért nem teljesen igaz, hogy önellátásra képtelennek kell lenni ahhoz, hogy valakit lerokkantosítsanak. Jóval macerásabb a procedúra, mint amilyen 20 éve volt, és sokszor születnek elég groteszk ítéletek, de nah... saját szememmel látom, hogy a lerokkantosítás nem egyenlő a magatehetetlenséggel.

"Ilyen fajta utótünete is lehet? Vagy csak trollkodsz?"

Akkor most beszéljünk őszintén! Én is COVID-túlélőnek minősülök, egy hétig voltam oxigénhiányos állapotban, és bár lélegeztetőre szerencsére nem kerültem, több hetet kórházban voltam, eleinte elég súlyos állapotban. Szerencsére a tüdőm majdnem 100%-ban helyrejött, de sok más szövődménye, utóhatása lett bizony a betegségnek. (De szerencsére ezek nagy része részben, vagy teljesen elmúlt.)

- Részleges afázia. 2 éve volt a betegségem, de még mindig van, hogy alapvető dolgokat nem tudok kimondani. Másoknak mondjuk nem tűnik fel, de én érzem.

- Emlékezeti problémák. Az emlékezetemnek kb. a 10%-át elveszítettem, bár idővel ezek nagy része visszajött, de így is rengeteg dolgot újra kellett tanulnom, a munkámban is, és teljes időszakok is kiestek a múltamból.

- Diszkalkúlia. Amikor a kórházból hazakerültem, a telefonom PIN-kódját sem tudtam segítség nélkül beírni. Az SMS ellenőrző kódok valóságos rémálmot jelentettek. A helyzet aztán hamar javult, bár még azért a hatos és kilences néha még mindig meg tud tréfálni, illetve a fejszámolásban is pocsék vagyok, holott az mindig is nagy erősségem volt.

- Fáradékonyság. Leginkább szellemileg. Az eredeti teljesítményemnek eleinte csak az 5-10%-ára voltam képes, és már attól is brutálisan kimerültem. Most is csak olyan 50% körül vagyok.

- Egyensúlyi problémák. Sokáig a lépcsőn közlekedés is problémás volt, és pl. biciklizni azóta sem tudom.

- És igen, a himbilimbivel is voltak problémák. Ami persze idővel sokat javult, és most már ki merem jelenteni, hogy majdnem olyan, mint amilyen egészséges korában volt, de azért barátnőmmel, akivel fél évvel a betegség után jöttem össze, az első hónapokban nagyrészt kézzel, meg szájjal elégítettem ki, mert a kiskatona bizony elég gyengén teljesített. De aztán ez is változott, és egyébként: ez csak én vagyok, ettől még korántsem biztos, hogy más is ugyanezeken ment keresztül. Ezért kellene ezeket is megbeszélni.