A sok hisztiző síró férfi miért nem tanul a nőktől és tanul meg boldogan egyedül élni?

A nők is ugyanúgy sírnak csak nem annyira nyilvánosan. Iszonyat kevés ember az aki tényleg élvezi hosszútávon az egyedüllétet.

De amúgy egyetértek az egyessel, mindenki aki egyedül marad meg kellene tanulnia együttműködni, igényeket esetleg lejjebb adni és akkor nem kellene sírniuk hogy egyedül vannak.

Nem lehetetlen elfogadni az egyedüllétet, és valóban, a sírás nem sok gondot oldott meg még eddig a világtörténelemben, a cselekvés már annál többet.

Azt azonban beláthatod te is, hogy sokkal könnyebb úgy egyedül élni, hogy tudod, bármikor lehetne olyan partnered, aki külsőre nem tökéletesen az ideálod, de összességében nagyjából bejön.

Ugyanis egy legalább átlagos nő azért mondjuk 25 - 28 éves korára megtapasztalja, hogy jelentkezők mindig lesznek.

A férfiaknak - az én becsléseim szerint - durván felének viszont nincsenek ilyen lehetőségei. Ők azzal jönnek össze, akivel tudnak, nem pedig akivel akarnak. Úgy azért már egészen más az egyedüllét is, hogy tudod, még ha akarsz is párkapcsolatot, akkor is hónapokba-évekbe telik, mire összejön egy, mire végre valaki igent mond.

Szerintem meg nem kell ezt túlgondolni. Ha van van, ha nincs nincs.

Csak nem kell a másikat túlmisztifikálni, meg őrnagyságának vagy Adonisznak gondolni (de nyugi, Te az vagy), aztán nem lesz probléma.

Meg ha bedöglik a "projekt", normálisan megmondani a másiknak mi van, hogy továbbra is ember módon tudjanak beszélgetni, ha találkoznak.

Na ilyet keresek pl. én.