Van itt olyan még aki elfogadta hogy sosem lehet barátnője? Mivel töltitek a szabadidőtöket, milyen hobbikat tudtok ajánlani?

Én elfogadtam már egy jó pár éve és boldognak is vallom magam. Ez nem volt mindig így, sokszor hiányzott régen valaki, egy lány, aki az én társam lehetett volna az akkori életemnek. Sokat próbálkoztam, és sokat is csalódtam. Így telt el megannyi év, boldogtalanul, kilátástalanul, mert szinte senkitől nem kaptam esélyt. Így feladtam fejben is, és a szívemben is már egy jó pár éve, hogy valaha lesz kapcsolatom. És láss csodát: azóta vagyok boldog, kiegyensúlyozott és úgy leszarom, hogy lesz-e valakim, vagy sem. Nem függök senkitől, nem kell megfelelnem senkinek, és szabadidőmben is azt tehetem meg, amit csak szeretnék. Utólag rá is jöttem, igazából ilyen életre vágytam mindig is.

A lényeg, hogy egyedül vagy. Nem függsz senkitől. Csináld azt, amit szeretnél. Nekem itthon mindig szól a zene, sok filmet nézek, igyekszem magam karbantartani, edzeni, és néhány haverral is jól esik néha sörözgetni. Nem bonyolítom túl, hogy mi legyen a hobbim, mit kéne csinálni. Ami épp jól esik. A legtöbb embernek úgyis lesz idővel valakije. Nekem nem biztos, mert én már arra gyúrok, hogy ne legyen. De neked biztosan lesz majd valamikor. Független vagy, használd ki és élj a mának, élj magadnak!

#2: Miért, amikor az ember opciói beszűkülnek öngyilkosságra vagy tömegmészárlásra, akkor talán nem jobb, ha megpróbálja inkább feladni az egészet? Ha az uralja az életedet, hogy legyen egy párod, önmagadat mérgezed vele, neked lesz rossz. Ugyanebben voltam/vagyok. Amit a 4-es is írt, boldogságot tud adni ez a fajta élet és megvannak az előnyei, de hiányzik a társ és annyira hiányzik, hogy önmagában a lottó ötös se tenne boldoggá, mert azzal is csak az lenne a célom, hogyan tudnám a sok pénz által olyannak mutatni magam, akit nem a pénzemért szeretnek, viszont legalább a leendő párom nem szenvedne hiányt mellettem semmiben és szabadidőm is lenne rá.

A legnagyobb probléma, hogy a párkapcsolatot is ugyanúgy kezelik, mint bármi mást, ami szinte bárkinek elérhető. Mint mikor az önfejlesztők meg MLM-esek szerint a luxusélet van karnyújtásnyira. Hát nincs, egyik sem és csak megkeserít, ha mégsem jön össze, ha mégsem tudod elérni és annál jobban keserít meg, minél többet tettél bele.

Mert számos dolog (edzés, olvasás, tanulás, egészséges táplálkozás, pénzügyi kontroll) olyan, ami apránként ad hozzá az életedhez, folyamatosan vannak benne apró sikerélmények.

De sem a munka/karrier, sem pedig a barátnő nem ilyen, ezek vagy-vagy alapúak és le lehet bontani szivárványszínűre, hogy megadta a számát meg mosolygott meg elbeszélgetett veled, de lényegében vagy vonzónak lát, vagy nem. Vagy bejössz neki, vagy nem. Ha nem, akkor ÉLETED VÉGÉIG küzdhetsz azért, hogy melletted maradjon, miközben másnak már a látványától felizgul. Teperhetsz, hogy legyen mivel kompenzálnod (életszínvonal, életstílus, szolgalelkűség), miközben más után meg ő teper. Ha nem láttam volna, nem tapasztaltam volna, én se hinném el, hogy bizonyos férfiaknak csajoznia sem kell, mert ténylegesen a csaj szedi fel őket. Lehetnek félénk kisfiúcskák is, akkor egy határozott, karakán csaj fogja felszedni őket. Ha ősbunkók, akkor egy kis halkszavú önértékelési zavaros fog a hálójukba akadni, aki meg akarja őket javítani. Ha tróger munkakerülő drogos művészlelkek, akkor tanárnő, szociális munkás, pszichológus vagy egyéb túlzott empátiával rendelkező segítő csaj veszi a szárnyai alá őket. Ha pénzszóró nagyvonalú amúgy buta, tanulatlan melós szakmunkás, akkor könyvelő, matektanárnéni vagy hasonló csap le rá és segít neki, hogy ne használják őt ki más nők meg a haverok. Láttam már mindegyik típust. Még a nőverőre is annyi volt a komment, hogy "Hát a Dórit én is pofánb+tam volna." a legnegatívabb vélemény az volt, hogy "Hááát valóban nem így kellett volna lerendezni, az agresszió nem megoldás, de végül is az ő életük én nem ítélkezem, meg lehet a Gergőt is érteni."

Lehet, ez embertől függő, de sajnos valóban vannak következményei a sok, folyamatos csalódásoknak. Amikor arra emlékszel, hogy csak a tenyerüket nyújtják feléd a lányok a buli közben, hogy elutasítsanak, vagy hogy lefújolnak téged, hogy milyen béna vagy, vagy hogy ha adnak is neked elérhetőséget, szégyellnek veled megjelenni és az elején meggondolják magukat, hogy minél hamarabb lekoptassanak téged. Sajnos ezeknek sok-sok év próbálkozás után meglesz a "gyümölcse", sok szart kellett megjárnom a tudatom alatt és a szívem mélyén a sok évnyi kudarcba fulladt próbálkozásaim miatt.

Az én esetemben egy idő után tömegiszony alakult ki bennem. Féltem az emberek közé kimenni, féltem párokat látni. Sose értettem, hogy csinálják ők, hogy van párjuk, mitől többek, mitől jobbak ők tőlem, miért nem érhetek fel az ő szintjükig. Miért vagyok kevesebb a nők szemében, miért nem ad nekem egy esélyt valaki, hogy én is átéljem azt, hogy szeret engem is valaki, egy lány, aki az én társam. Én ezt sose éltem át. Aztán önértékelési zavarok alakultak ki bennem, az önbizalmam a béka segge alá került. Letört, elkeseredett voltam sok éven át, rendkívül alulértékeltnek, hasznavehetetlennek éreztem magam. Ez rányomta a bélyegét a munkámra és az alvásomra is. Sokkal kevesebbeket aludtam, majd idővel alvászavaraim keletkeztek. Sokszor volt, hogy úgy mentem be melózni anno, hogy semmit sem aludtam. Alvás helyett kérdések gyötörték a fejemet, félelem a jövőt illetően, önvádaskodás a múlt miatt. Majd eljutottam odaáig, hogy élni se akartam, nem láttam értelmét. Komoly lépéseket (hála égnek) nem tettem efelé, de sokszor megfordult abban az időben a fejemben.

Ugye ilyenkor a pszichológust szokták ajánlani. Voltam pszichológusnál anno, nem egyszer, nem egynél. Bogyókat írtak fel, kedélyjavítókat. Sokkal lelassultabb lettem tőlük, sokkal fáradtabb, néha nem jutott el az agyamig a melóhelyen, mit mondanak és visszakérdeztem, hogy miről is van most szó. Erre volt jó a pszichológus? Ezt ajánlja mindenki itt a gyk-n, ha valami bajod van? Akik ilyen okosak, ők egyáltalán voltak pszichológusnál éveken át? Lehet én voltam rossznál, de nekem semmit nem segítettek, sőt, csak rontottak a helyzetemen. Egy élmény lehetett velem anno dolgozni, miközben szedtem azokat a szarokat, amiket felírtak, mintha egy tölgyfához beszéltél volna nagyjából. :D

Tehát nem váltak be a kedélyjavítók. A doktor mást akart beadatni nekem, hogy ha nem vált be, próbálkozzunk minél többel. Na persze... azóta se mentem el hozzá, nem tartom magam kísérleti alanynak.

A család, és a barátok segítettek anno a legtöbbet, hogy kihúzzanak ebből a pöcegödörből. Hozzáteszem még, voltam természetgyógyásznál is a pszichológusok után, aki valamilyen növényi cseppeket adott nekem. Egyáltalán nem hittem benne, de mégis az valamennyire mintha segített volna egy kicsit az állapotomon.

De kérdezem én, kinek hiányzik ez a sok szar? Mert lehet, van olyan, aki a sok csalódás után fel tudja úgy dolgozni magában, hogy "csak menni kell tovább, aztán egyszer csak sikerül". De ha folyamatosan így telnek el az éveid, kudarcokkal, akkor ez nem ilyen egyszerű szerintem. Ha nincs tapasztalatod, akkor nincs önbizalmad sem, és ha nincs önbizalmad, a legtöbb nő keresztül fog nézni rajtad. És a tapasztalatot nem osztogatják ingyen, az idő meg csak repül a fejed felett. Lehetsz milliomos, vagy a legrendesebb pasi a földön, tapasztalat és önbizalom nélkül az esélyek rendkívül csekélyek. És ezt nem tudod elrejteni egy nő előtt, talán ideig-óráig.

Jelenleg 35 vagyok, és ahogy meséltem a 4. válaszban, azóta vagyok boldog és kiegyensúlyozott, amióta elfogadtam tudatosan is, és a szívem mélyén is, hogy ha nekem így kell leélni ezt az életemet, hát legyen. Szenvedni senki miatt sem szeretnék egy percet sem, hiszen értem sem szenved senki. Nem másért szeretnék élni, hanem saját magamért. Egy életem van és ezt senki miatt sem szeretném kicsit is rosszabbá tenni fölöslegesen, ahogy azt tettem 8-10 évig fiatal koromban, mert senki nem adott nekem egy esélyt, hogy én is érezzem, tartozok valakihez és a félelmemet enyhítse a szívemben. Amióta ezt teljesen elengedtem, időbe telt, de úgy érzem, felszabadultam.