Hogyan lehet elfogadni, hogy nincs számomra igazi?

Elfogadni teljes lelki békével, derűsen szerintem sehogy. Befásulva, keserűen beletörődni lehetséges, ez idő kérdése, kinek mennyi.

Egy keveset segít, amikor eljutnak hozzád negatív infok azoknak a kapcsolatáról, akiknek addig úgy tűnt, hogy sikerült. De olyan sokat ez sem, tényleg csak keveset, mert az ilyenektől meg úgy en bloc az egész kapcsolatosdiban válsz egyre inkább csalódottá, mert lám, X-éknek sem jó valójában, Y-éknak sem, Z-éknek sem, senkinek sem...

Kérdező, ez egy nagyon nehéz kérdés, amire nincsen jó válasz igazán.

Hasonló helyzetben vagyok férfiként, egyszerűen el kell terelni a gondolatokat róla, mást kell csinálni úgy, hogy ne is legyen időd ezen gondolkozni.

Ez lehet bármi, ami érdekel vagy amit meg akarsz valósítani az életedben.

Én is ezt próbálom csinálni, munka, edzés, hobbi, nagyobb célok az életben.

Ha eléggé elfáradsz ezekben, nem nagyon lesz időd gondolkozni ilyeneken :D

32/F

Volt hogy én is reménytelennek éreztem a helyzetet, de úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó beletörődni. Tettem érte, és megtaláltam életem párját.

Ha vágysz rá, akkor nem elfogadni kell, hanem tenni érte, hogy mégis megtaláld.

Nincs olyan, hogy "igazi". Ez tényleg akkor derülne ki, ha 10-20-30-40 évig lennél valakivel és mondjuk életed végén visszautazol az időben és mással is 30-40 évig leszel együtt majd, ugyanezt eljátszod 100X, 1000X és utána tudnád csak eldönteni, hogy akkor melyik is volt-e az igazi. Ugye ez pedig lehetetlen.

Kompromisszumokról és a kommunikációról szól az egész. Meg persze az alapvető vonzalomról, amit fenntartani nagyon nehéz, kierőszakolni pedig lehetetlen. Ugye ez a baj sokaknál, hogy mindenféle megoldást keresnek arra, hogy valakinek tetszenek, de ilyen igazából nincs. A vonzalom vagy megvan elősre vagy nincs. Ha nincs akkor nincs mit erőltetni a dolgot.

Persze a legtöbben inkább leélik akár az életüket egy közepesen fos, unalmas kapcsolatban minthogy egyedül legyenek sokan pedig csak kapcsolatról kapcsolatra ugrálniak és soha nem "állapodnak" meg.

Úgy tudod elfogadni az egyedüllétet, hogy végiggondolod mire is vágysz tulajdonképpen aztán felméred erre a reális lehetőségeid. Ha arra jutsz, hogy az elvárásaid, amit szeretnél szinte lehetetlen, hogy megvalósuljon, akkor vagy próbálod magad hozzákényszeríteni egy reálisabb forgatókönyvhöz (monhatjuk úgy is, hogy elfogadod a kisebb büdzsét) vagy elfogadod, hogy egyedül leszel, esetleg próbálsz olyan dolgokat keresni, amelyek helyetessítik részben az elvárásaid.

Nekem egyébként úgy sikerült elfogadni az egyedüllétet, hogy mindig arra gondolok, hogy mitől lenne jobb nekem egy kapcsolatban. Vagy mitől lenne más, tartalmasabb az életem akkor ha XY-nal lennék. A válasz mindig az, hogy semmiől. Illetve az is segít, hogy visszaemlékezem a sok szarságra ami egy kapcsolattal jár, főleg a szakításos részekre. Utána már nem hiányzik abszolút, hogy újra legyen valakim.

Nem tudom.

Nekem sokat segítettek azok a negatív tapasztalatok amik az elmúlt években értek. Valahol még mindig vágyom rá mélyen, hisz ezen a gyász fórumon olvasgatok de nem keresek senkit mert nincsenek meg a feltételek.

Szerintem vannak fokozatok: az elején lelkes vagy és keresed 1-2 összejön aztán vége. Aztán már tudatosabban keresel mert te okos vagy nem hagyod, hogy átverjenek újra találsz valakit aki úgyb@sz fél évig zörög. Ez után megundorodsz az egésztől és nem foglalkozol vele és bárkit képes vagy meggyőzni mekkora baromság hajtani a semmit. 🍺

F32

7. " Nincs olyan, hogy igazi"

Ja, lehet hogy neked nincs. Másnak attól még van.

Kedves Kérdező!

29 évesen még nincs vége az életednek, sőt!

Én 36 évesen találtam meg először, az 5 évig tartott. Azt hittem, többet nem lesz, nem fogok úgy érezni.

Most még szerelmesebb vagyok, mint akkor, így 41 évesen!

Soha ne add fel! Élj teljes szívvel, barátokkal, hobbikkal, és majd jön!

41/N