Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Mit csináljak, hogyha nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak, hogyha nem vagyok jogosult a viszonzott szerelemre?

Figyelt kérdés

Ezt már nagyon rosszul élem meg, kb a padlóra vágott lelkileg.

Tudom, hogy nagyrészt szerencse kérdése, hogy kivel találkozik az ember élete során. Sose voltam önsajnáltató típus, lány létemre kezdeményeztem. Az első pár visszautasítás, ignorálás még fájt, aztán megszoktam. Sose nyomultam, próbáltam magam adni, de ez nyilván nem mindig ment könnyen (pl.:18-19-20 évesen).

Most van életem első párkapcsolata, nagyon nagy a szerelem. 4 hónapja vagyunk együtt, és egyik pillanatról a másikra mintha elmúltak volna a másik fél érzései. Rákérdeztem többször is, hogy mi a baj. Arra a kérdésre, hogy szerelmes-e belém, azt mondta, hogy nem, de jó velem lenni. És ezzel tönkre tett rendesen, mert azt hittem, hogy ugyanazt érzi, amit én, és tudom, hogyha lesz jobb, szebb nálam, akkor el fog hagyni, mert nem köti hozzám semmi. És én tényleg nem csúsztam bele olyanba, hogy összejövök azzal, aki nem tetszik, csakhogy legyen valakim, még mindig szűz vagyok. De ha most is megint csak viszonzás nélküli, akkor felesleges volt várnom, feküdtem volna le a legelső csávóval... Én már ezt nagyon nem bírom, és kezdem feladni, hogy valami baj van velem. Reálisan látom magam, dolgozom a külső-belső tulajdonságaimon, és eddig nem gondoltam magam reménytelen esetnek. De úgy látszik, hogy az vagyok.


2023. júl. 24. 10:05
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
59%

Senki se reménytelen eset. Az életben az egyik legfontosabb tulajdonság a kitartás.

"Why do we fall? So we can learn to pick ourselves up."

2023. júl. 24. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:
De nem lehet folyton csak kitartani, reménykedni, várni, várakozni, vágyakozni. És egy ilyen után nehéz is, amikor a másik nekem a mindent jelenti, ő meg csak kedvel. Folyton azon kattogok, hogy mi a baj velem, mert láthatóan velem van valami, hogyha ennyi idősen se vagyok méltó senkinek a szeretetére, szerelmére. Én már így nem akarok élni.
2023. júl. 24. 10:17
 3/21 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem a "méltó" kifejezést hagyd ebben a témában, nem ide való. Tudom, hogy mit érzel. Bennem is voltak ilyen érzések fiatalon, tapasztalatlanként, lelkisként. Majd idővel és tapasztalattal változik. Ami legfontosabb tanácsot adhatom neked tapasztalatból, hogy a hangsúlyt helyezd át a párkapcsolat témáról saját magadra. Tanulj meg egyedül boldog lenni és élvezni azt, amit csinálsz, kitölteni az életed általad szeretett hobbikkal, elfoglaltságokkal. Ez nem csak vonzó másoknak, hanem egészséges saját magadnak (kiegyensúlyozottság, lelki nyugalom, önbizalom, stb.).
2023. júl. 24. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
71%

Szerintem ne magadban keresd a hibát, bár értem hogy így érzed. Minek jött ő össze olyannal, akit nem tud őszintén szeretni? Te sem jönnél össze olyannal, aki nem az eseted.

Talán az történhetett, hogy külsőre meg van a vonzalom, de mostanára derült ki, hogy milyenek vagytok. Lehet, hogy másmilyen típus az esete, amiről nem te tehetsz. Más ne akarja lenni. :) Amúgy meg lehet, hogy te sem jöttél volna jól ki vele hosszútávon, bár a leírásod alapján te megszeretted.


Nincs ilyen, hogy nem vagy jogosult viszonzott szerelemre. Miért gondolod ezt? Azért mert x embernél nem működött, attól egy következő lehet telitalálat oda-vissza. Miben érzed magad nem szerethetőnek?

2023. júl. 24. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
49%

"a másik nekem a mindent jelenti, ő meg csak kedvel"

Van ilyen.

De 4 hónap után hogy jelentheti neked a mindent? Még csak ismerkedtek.

Ha kb. egy évig minden jól halad, és örültök egymásnak, akkor érdemes folytatni.

Az eleje ismerkedés, próbaidő. Nálatok eddig tartott, ha ez neked nem elég. Ő szeret veled lenni, és veled van. Mit akarsz 1 perc alatt??? Türelem kell és jól megismerni egymást. Te görcsölsz, ő élvezi, ami jó. Ne sürgess semmit.

2023. júl. 24. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
100%
Meg lehet valakit szeretni nagyon hamar, ha annyira telitalálatnak érzi az ember, ha pl sok olyan beszélgetés van, ahol kiderül, hogy nagyon hasonlóak. Szóval lehet ilyen. Láttam is, tapasztaltam is ilyet, nem feltétlenül kell ehhez sok idő.
2023. júl. 24. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
94%

Szerintem illene szakítani vele, mert az keserítő tudat, hogy te szerelmes vagy ő meg nem. Add meg magadnak az esélyt a kölcsönös szerelemre!


Nem tudom, hogy lehetséges indok-e, hogy miért nem jön oszze a szerelem, de nem lehet, hogy igazából nem szereted önmagad, egy párkapcsolatban érzed egyedül, hogy érsz valamit? Ha így van legalább bizonyos szinten, akkor először megkene tanulni boldog lenni társ nélkül, megszeretni önmagad és csak azután ISMERKEDNI - nem párkapcsolatban lenni mindenáron!

2023. júl. 24. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:

Kitöltöm az életem, mást úgyse tudtam volna csinálni. Van több hobbim is, van, amit egyedül csinálok, van, amit másokkal. Mindenkinek ezt a tanácsot adjátok, ezen már nagyon rég túl vagyok.

Ez az egyedül boldognak lenni már teljesíthetetlen, mert szeretnék már családot, és vágyok társra.

Előtte 2 hónapig beszélgettünk, majd randizgattunk, +4 hónap kapcsolat: miért ne lehetnék belé szerelmes? Miért ne jelenthetne nekem mindent? Szerelmes vagyok. Voltál már szerelmes?


De magamat okolom, mert valami baj van velem. Én vagyok a felelős azért, ami történik velem. Nem erőltetem, teszek magamért, járok közösségbe, ismerkedek. Más feleannyit nem tesz magáért, sőt egy önismerettel, önfejlesztéssel való könyvet se üt fel soha, és mégis van szerető párja.


Hétvégén mondta, azóta ezen kattogok. Nem tudom lefoglalni se magam, mert ezen kattogok akkor is. És lefekvés előtt a legrosszabb.

2023. júl. 24. 11:25
 9/21 anonim ***** válasza:
94%

Csak lehetőség volt, direkt írtam. Nem kéne magadban keresni a hibát, lehet fellángolás volt részéről, lehet arra vár, hogy beléd szeressen. Egyébként egy szóval se írtam, hogy nem lehetsz szerelmes, nem tudom honnan szeded, hogy azt írtam. o.O


Azt írtam, hogyha ő nem szerelmes beléd, akkor jobb lenne szakítani!

2023. júl. 24. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
Erdekes, hogy ennyi ido elteltevel sem volt szex. Olyan, mintha egyikotoknek sem lenne igenye ra. Ez inkabb kiabrandito. Ti csak jobb hijjan vagytok egyutt, amit te orola gondolsz, ra vetitesz ki, hogyha jon jobb, akkor lepni fog, valojaban te is igy vagy vele. A szerelem a reszedrol egy idea, nem rola szol, hanem az erzest hajkuraszod. Vond le a kovetkezteseket, tanulj ebbol es lepj tovabb. Minden tapasztalat csak jobba tesz.
2023. júl. 24. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!