Tényleg én látom ennyire rosszul a világot?

Már a harmadik barátnőm szakít velem a világnézetem miatt. És mindezt úgy, hogy a többség már az ismerkedés korai szakaszában kioffol.

Nem akarom bő lére ereszteni, a helyzet az, hogy szeretem a természetet és hosszútávon a jövőben egy természetközeli életet szeretnék élni, de mindezt nem múltszázadi életszínvonalon, hiszen tisztában vagyok a klímaváltozás negatív következményeivel, ami miatt költőpénzre szükségem lesz.

Mivel a divatos sikerszakmák nem tudnak annyira érdekelni és inkább egy a jég hátán is megélő ezermesterféle széleskörű tudásbázis építése volt mindig is a célom, ezért a mai modern munkaerőpiacon az értékem nagyjából kimerül az úgynevezett alacsony hozzáadott értékű munkák betöltésénél, amit valahogy nem szeretnék életem végéig végezni, ha nem muszáj.

Szóval kihasználom a bűzös, szmogos, zajos főváros nyújtotta lehetőségeket.

Emiatt pedig mindig kétféle nőtípus akar tőlem egyáltalán valamit. Az egyik, akit eddig valaki eltartott. Nem feltétlenül expasi, lehet szülő, rokon vagy éppen csak kikövezett útja volt egy családi vállalkozásba. Őket kezdetben lenyűgözi az én szabad és független életem, hogy ésszel és hatékonysággal keresem a pénzt a munkaidőm vagy a fizikai erőm eladása helyett, emiatt több szabadidőm is van, de idővel smucignak gondol és nem azért mert az lennék, csak mert a zero waste minimalista életstílus jellemez, illetve ha feltétlenül muszáj pénzt költenem, akkor a tartós, időtálló dolgok beszerzésére törekszem. A külvilágnak pedig egyáltalán nem élek, nem akarom őket lenyűgözni semmivel.

Illetve a másik típus, a negatív gondolkodású, aki szinte mindenben a rosszat látja, valószínűleg valamelyik maladaptív sémája miatt éri be velem, időről-időre kísérletet tesz arra, hogy megváltoztasson, jó irányba tereljen, ahol a jó definíciója az, ahogy az emberek többsége él, meg ahogy a társadalom elvárja. Paradox módon ő maga is legtöbbször kitaszított volt, kiskorában bullying áldozata, tudat alatt mégsem engedte el a megfelelési kényszerét olyan vadidegen emberek irányába, akiktől legtöbbször csak rosszat kapott, de legjobb esetben sem vesznek tudomást róla.

És miután velem stabilnak érzi a kapcsolatot, felszáll a rózsaszín köd és elkezd egyre erősebben dolgozni benne ez az érzés. És csak idő kérdése, hogy egyre zavaróbb legyen számára, hogy ennyire kilógok a sorból.