Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tetszek a srácnak, csak félénk, vagy csak barátkozni akar?

Figyelt kérdés
Munkatársam a srác, egy busszal megyünk haza, mert a közelben lakik, eddig minden nap más kollégámmal beszélgetett a buszon, néha velem is, de az utóbbi pár hétben már csak mellém ül le és velem beszélget, mindenki más háttérbe szorult nála. Pár hete elhívott kávézni, amiből végül sörözés lett, kicsit becsíptünk. Többször elmondta, hogy mennyire jól érezi magát, mikor indultam haza kikisért a buszhoz és akkor meg is ölelt, ami meglepett. Azt hittem elindult valami, de legnagyobb csalódottságomra minden ugyanolyan maradt, beszélgetünk, nagyon jól elvagyunk, azóta is csak velem foglalkozik a munkahelyen is meg hazafele is, de semmi nem történik. Én elég félénk vagyok, de megpróbáltam párszor elhívni sörözni vagy kávézni, de sajnos aznap mindig programja volt, végül feladtam. Nagyon jókat beszélgetünk, szinte bármiről, meg jókat nevetünk, jól érzi magát velem és én is vele, de nem tudom hova tenni. Már az is megfordult a fejemben, hogy talán meleg. Csak baráti ölelés volt? Egyébként azóta is mindig rajtam lóg, de messengeren pl sosem ír, ha én írok, azonnal visszaír, de magától nem szokott én meg nem akarok állandóan írkálni neki. Ha tetszenék neki akkor keresné a közös programokat ugye? Nem értem miért nem hív el sehova. Olyan mintha akarna is meg nem is, nagyon fura, sosem voltam még ilyen helyzetben. Mit javasoltok? Én 22 vagyok, ő 25
2023. júl. 10. 16:47
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Durva lenne rákérdezni konkrétan?

Ezek alapján bármi lehet, igen.

2023. júl. 10. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Nem merek rákérdezni, mert ha rosszul sül el, nagyon kínos lenne ezek után együtt dolgozni.
2023. júl. 10. 16:50
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Akkor nem tudsz mást tenni, mint várni, hátha összeszedi magát. Ha nem, akkor el kell fogadni, hogy csak barátkozni akar.
2023. júl. 10. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
50%
Ha nem tudsz várni, akkor hívd el te is valami komolyabbra, az csak elég jelzés hogy szabad a pálya, ha nem kapcsol, akkor csak barátod akar lenni. Bár lehet csak túl szép vagy neki, és nem hiszi el hogy az övé lehetnél.
2023. júl. 10. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
32%
Szerintem csak egy kalandot akart, de úgy látta, nem vagy nyitott rá, vagy túl sok energiába kerülnél.
2023. júl. 10. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Mindegy, hogy meleg, vagy csak barat. Az eredmeny ugyanaz. Nem vele kell leelned az eleted, engedd el, mert hatraltat teged egy uj kapcsolat kialakitasaban.
2023. júl. 10. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Gondolom munkatárssal nem akar annyira belemenni.

Ha te nem kérdezed meg, akkor várhatsz (mondjuk sosem lesz ebbôl semmi).

2023. júl. 10. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Nekem csak barátkozásnak tünik, mivel már beszélgettek rendszeresne
2023. júl. 10. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!