Mit mondtok arra a kérdésre, hogy miért nincsen senkitek?

Ha a jóindulatot látom a kérdésben, csak a forma rossz, akkor csak annyit mondok, hogy "így alakult".

Ha valaki piszkálni akar, akkor azt szoktam mondani, hogy ha gondolja megadom az exeim elérhetőségeit, kérdezze meg inkább őket az okokról, engem hagyjon ki a találgatásokból.

Régebben még megkérdezték, akkoriban azt mondtam mindig, hogy hát így alakult, nem vagyok szerencsés e téren (amúgy ez igaz is volt).

Mostanában már elég ha rámnéznek és nem kérdezik meg. Egyértelmű, hogy miért nincs senkim...

De ha valaki mégis megkérdezné akkor csak annyit mondok "ember nézzál már rám" :D

Múltkor haverokkal összültünk társasozni, átjött egy távolabbi ismerős csaj aki egyik haveromnak volt igazából az ismerőse. Ő kérdezgetett minket (4-en voltunk fiúk ha jól emlékszem), mindenki elmondta a maga kis történetét, hogy miért egyedülálló, a csaj meg csak rámnézett és igazából meg sem kérdezte, szóval mintha tök egyértelmű lett volna (mondjuk biztosan az volt) számára és úgy mindenki számára, hogy nekem nincs senkim és soha nem is lesz már...

Szomorú, de ez van.

Ez számomra a leggyűlöltebb kérdés. Ugyanis nem alap, hogy valaki párkapcsolatban van és ha valaki megkérdezi, miért nincs, akkor csodálkozik, hiszen lennie kéne. Én meg elkezdek agyalni, hogy hát igen, csak van valami oka, pedig én szeretnék párt. Akkor csúnya vagyok? Vagy a személyiségem szar? Vagy mindkettő? Mi a hiba bennem, min kéne változtatnom? Lehet sosem tudok összeszedni senkit és egyedül halok meg...

Úgyhogy soha ne kérdezzetek ilyet, mert aki önbizalomhiányos, az erre a gondolatmenetre jut.

Erre azt kell mondani hogy skh =semmi közöd hozzá.

De azt is lehetne mondani hogy majd hamarosan lesz.