Valóban ennyire nehéz manapság ismerkedni, partnert keresni, vagy csak én vagyok peches?

Jó kis parázs vita alakul ki, de talán nem is baj. Hiszen, így látni lehet a véleménykülönbségeket.

Jómagam hajlok rá, hogy erre és arra is igazat adjak vagy éppen ne értsek egyet a leírtakkal.

Életkortól függetlenül szükséges tartani egy szintet, ami alá nem kéne menni. Ám ennek a határa folyamatosan változik az évek előrehaladtával. Aki erről nem akar, vagy nem képes tudomást venni, az irreális álmokat kerget. Negyven, ötven felett nem várható el, ami alap (lenne) egy huszonévestől fizikálisan. Szellemileg viszont még maximálisan, sőt, az élettapasztalat okán több is, mint egy fiataltól. Ambíciók szintén fontosak, ám azok szintén más féle megvilágításba kerülnek. Nem ugyanaz a prioritás egy fiatal és egy érett ember számára. Szakmai lelkesedés, munkahelyi témák nemigen érdekel senkit egy randevún, pláne egy ismerkedésnél. Ha valaki belemerül ezen témákba, már el is vágta magát a másiknál, hiszen nem holmi szakmai expóra jöttek, hanem randevúra. (imponálóbb egy nő számára egy BMW, mint egy BNV)

Kedves 25#! Vannak jó és kevésbé jó gondolataid a témában, de egy valamit elfelejtesz, itt a hangsúly még az ismerkedésen van, nem egy hosszútávú viszonyból eredő kiértékelésen. Vagyis, a legtöbben addig sem jutunk el, hogy megismerkedjünk másik emberrel, tehát az első randevúzásig, randevúkig sem. Itt nincs még szó, arról, hogy valaki nem eléggé igényes magára, durva szociális/anyagi gondjai lennének, öreges, bekényelmesedett stílusa lenne, vagy nem akar fejlődni az életében, munkájában... és végképp nem jutunk el odáig, hogy túl nyomulósnak vagy éppen nagyon tutyinak tartsanak az intimitásban. A mai emberek többsége már elvérzik az első kapcsolatfelvételnél. Pontosabban, odáig sem jutnak el sok esetben.

Az internetes párkeresésnek, úgy tűnik mára lőttek. A digitális világ túlnőtt az emberek valódi szociális képességein, igényein. Ahogy a legtöbb téren kifordult, megfordult a világ, ez is így alakult. Mára nem minket szolgál ki az internet, hanem, mi emberek szolgáljuk ki a digitális világot, a gazdaságot. Mint, ahogy annakidején a pék, a kis boltos, a zöldséges szolgáltatott és leste a vásárlók igényeit, manapság a vásárlók úgy ugrálnak, ahogy a multiüzletek fütyülnek. (de nem merülnék ebbe bele)

Való életbe kéne ismerkedni, de úgy érzem (ezt támassza alá mások véleménye is), az emberek elfelejtették az elmúlt 20-30 évben a személyes ismerkedések módját. Beleértve az udvarlást és az arra való reakciókat is. A fiatalok, akik beleszülettek a digitális világba nem marasztalhatók el ezért, de szőrnyű, hogy a korábban érkezők sem képesek már a személyes ismerkedésre. Meg sem próbálnak a régi, emberi értékek mentén gondolkodni, inkább birka mód mennek a mai trend után. Akkorára nőtt a világ, hogy az emberek nem képesek átlátni, úgy is mondhatom, nem képesek meglátni, ami az orruk előtt van, inkább révednek a távolba. Álmodoznak arról a tökéletesről, amit az interneten látnak. Tökéletes testalkatú nő/férfi, tökéletes egészség, tökéletes karrier, tökéletes munkahely, tökéletes lakás, autó, mobiltelefon, műszaki cikk, tökéletes művészi alkotás (többen értékelik a hiperrealisztikus, már-már nyomtatóval készült alkotásokat, mint a művészit), stb... Miközben a való élet, a valóságos ember nem tökéletes! Sokszor éppen a tökéletlensége teszi egyedivé, különlegessé.

40 - 50 felett valakinek vannak hibái? Vagy akár már fiatalon sem tökéletes? Hát püff neki! Hihetetlen módon lehet kedvelni, szeretni azt is, aminek, akinek hibái is vannak. Jómagam is azok kézé tartozom, aki közel sem tökéletes. Sem a külsőm, sem az életem, ám talán épp ezért vagyok képes tolerálni, alkalmazkodni, kompromisszumokat kötni.

Darwin-t szokták idézni különböző megfogalmazásban, nekem ez a verzió tetszik leginkább: Nem a legerősebbek, nem a legokosabbak maradnak életben, hanem azok, amelyek a leginkább képesek alkalmazkodni.