Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A feministák a prostizást miért nem akarják betiltani?
A világ nem fekete-fehér.
Ha egy nő önként (!) dönt úgy, hogy prostituált lesz és lehetősége van bármikor kiszállni ebből a világból, akkor szíve joga, hadd csinálja. Tudtommal a legtöbb prostituált nem is fogad akárkit, például sokan kiírják, hogy cigánnyal nem kezdenek.
Ha viszont egy nőt belekényszerítenek ebbe, emberrablás vagy zsarolás által, akkor viszont muszáj érdemben fellépni és a segítségére sietni.
Mondjuk én azért nem tenném, mert az a nő, aki prostivá vált lehet éhenkórász volt előtte, sőt lehet most sem valami fényes az élete. Azért nem olyan hülyeség naponta mit tudom én 10 pasival szexelni, főleg úgy, hogy nem is kívánja.
Persze sajnos vannak olyan esetek is, hogy elrabolták a nőt és bedrogozva szexel. Ilyen esetben megtiltanám a prostitúciót a nő érdekeit nézve.
A férfi nem igazán izgat, hogy miért megy addig míg nem erőszakos undormány és nem kapok el tőle semmit.
Csak abban az esetben ha a nő erre kényszeritve van.
Amugy meg a prosti szemszögéből nezve, amelyik pasi képes azert az 5 perc "igazi" élvezetert fizetni, hogy aznak a 8., abban a hónapban a 102., összességében meg a hatezredik legyen ugyanabban a lyukban, egy olyan nőnél aki már 5 perc múlva se ismerné meg, annyira nem jelent neki semmit, az meg is érdemli. Akinek ehhez van gyomra, es önszántából csinálja, majd ha már elég volt abbahagyja, az azert nem rossz kiindulás az életbe. Már amennyiben jól bánik a pénzzel.
"A prostiknak olyan férfiakkal kell lenniük, akiket a hátuk közepére sem kívánnak."
Nem kell, nem kötelező prostinak állni.
Azokat a nagyrészt férfiakat kell börtönbe csukni, akik kihasználva befolyálható helyzetüket, kényszerítenek nőket rá.
AKi önként vállalja, a tübbség amúgy, az az ő döntésük.
5
Persze, a prosti is megválogathatja a klienseit, de ha valaki ápolt, nem bunkó, akkor nem fogja elküldeni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!