Tényleg magasabb emberi minőséget képviselnek azok, akik párkapcsolatban élnek?

Szerintem sincs semmi jelentőssége, legalábbis ezt látom saját magamon és a környezetemben is. Nem az számít, hogy valakinek van-e párkapcsolata, hanem hogy ha van, akkor az milyen, illetve hogy milyen a többi emberi kapcsolata.

A szüleim például évtizedek éve együtt vannak, de szerintem sokszor csak szenvednek egymás mellett, elbeszélnek a másik feje fölött, néha úgy érzem nem is ismerik egymást igazán.

A legjobb barátnőmnek meg sosem volt még komoly kapcsolata, egyszerűen úgy érzi, hogy nem ez a prioritás az életében (legalábbis egyelőre), de ettől függetlenül egy nagyszerű ember, az egyik legjobb és legszerethetőbb, akit ismerek.

A saját példám pedig az, hogy majdnem öt évig voltam egy kapcsolatban, ahol a végén már csak nyűglődés volt az egész, aztán mikor végül szakítottam, elkezdtem sokkal jobban érezni magam, kinyíltam minden szempontból. Nem éreztem azt, hogy rosszabb lenne bármi is, mert végre kiléptem egy olyan szituációból, ami már egyikünknek sem működött. Most nemrég megint összejött egy kapcsolatom, amiben eddig szuperül érzem magam, de nincs bennem olyan félelem, hogy "jaj, mi lesz, ha szétmegyünk", mert mostmár tudom, hogy egyedül is tudok boldog és kiegyensúlyozott lenni.

Baráti körömben és családomban is volt/van több olyan ember, aki egyedülálló. Nem gondolnám, hogy bármelyikük is selejtes lenne. Magamról sem gondolom, hogy különb lennék, mert van valakim.

N