Hogy tudnak nálam komolyabb szinten sérült emberek társat találni?

Világrengető igazságokat nem tudok írni, csak a saját tapasztalatomat. Súlyos látássérült nő vagyok, ennek ellenére soha nem a fogyatékosságom határozott meg. Nem erre fókuszálok, és az emberek sem ezt látják meg bennem először. Így teljesen úgy kezelnek, mint bárki mást. Rendkívül extrovertált személyiség vagyok, tényleg bárkivel elbeszélgetek bizonyos kereteken belül, így a kapcsolatteremtés számomra soha nem volt gond. A párkeresés sem. Mivel nem azzal foglalkozom hogy mit nem tudok, hanem azt hogy mit tudok, ezért nem voltam, vagyok kevésbé vonzó az olyan férfiak számára sem, akiknek nincsen fogyatékossága. Sosem úgy kezdtem a bemutatkozásomat, hogy "szia, XY vagyok és vak". Igen, az vagyok, igen ezzel együtt én vagyok, de ez csak egy dolog ami engem azzá tesz, aki. Önellátó vagyok (de utálom ezt a szót), tehát dolgozom, közlekedek, háztartást vezetek, egyáltalán nem szorulok segítségre, így úgymond, tervezni is lehet velem, mert a társam nem a kiszolgáló személyzetem.

A szívbetegséget húzd ki, a tikk és a kényszeresség látszik, ha azon dolgozol pszichológussal pszichiáterrel fél siker, mellé meg egy nyitott személyiség, beszédkészség, humor, és ha ennyi bajod van önirónia fontos. Ha nem mutatod meg magad, senki nem fog észrevenni.

5-ös Önmagaddal "töltekezve" egyedül semmi sem fog történni. Ne a fogalmakat elemezd, nyilván 0 emberi kapcsolatod van, változtass! Nem bonyolult dolgokról van szó, csak beszélgess, az iskolatársakkal, kollégákkal, rokonokkal, a bezárkózás nem visz semmire.