Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyedülálló férfiak! Miért nincs párotok?
Nincs semmi szexuális vonzerőm. Több év tapasztalata.
Amúgy meg, miután a legutóbbi kiszemeltem dobott, én teljesen összeomlottam. Én úgy éreztem, hogy minden passzol(na) közöttünk, mindenféle tekintetben összeillenénk. Hát na, nem szégyen bevallani, belezúgtam. Aztán derült égből villámcsapásként leràzott.
Igazából már annyira nem fáj, inkább csak belefáradtam ebbe az egészbe. Eleve, hogy egy lányhoz egyáltalán közelebb jussak, akkor is hetekig kell hajtani, ha most azonnal rögtön rám ír életem nője. Aztán utána még ezer meg egy féle dolgon csúszhatok el, ráadásul én eléggé introvertált, visszafogott vagyok, és csupa olyan érdeklődési köröm van, ami a legtöbb lányt taszítja.
Összesen másfél-két évig tindereztem, az első randi másfél év után jött össze... ismerkedtem Facebookon is (ott jellemzően engem jelöltek a lányok), de ott is elbuktam.
Ráadásul a nyári szerelmem utólag ráébresztett arra is, hogy egy kapcsolatra rengeteg idő elmegy. Ha a két személy szereti egymást, ez természetesen nem gond, de én idén elég sok projektemmel elcsúsztam (házfelújítás, motorfelújítás, stb), mindezt azért, hogy a végén úgyis lapátra tegyenek.
22F
#23
Nem, velem egyidősekkel ismerkedem elsősorban.
#21
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!