Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Ez mégis mi a fenét jelent?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez mégis mi a fenét jelent? Miért csinálta ezt?

Figyelt kérdés

Van egy jól összeszokott társaság, ami még egyetemen alakult ki, és azóta is összejárunk. Van egy lány, már évekkel ezelőtt nagyon tetszett, és azóta is. Esélyem soha nem volt nála szerintem. Nincs velem baj, szerintem még helyes is lehetnék, de erősen túlsúlyos vagyok, ami miatt sosem próbálkoztam. Főleg nem nála, aki egy gyönyörű, vékony, kedves, aranyos lány.

Volt egy buli, ahol táncoltunk, és elcsattant egy csók. Nem is tudom ki kezdeményezte, mintha egyszerre közelítettünk volna egymás felé. A vége felé mondta, hogy indul haza, én pedig megkérdeztem, hogy hazakísérjem-e. Igennel válaszolt, a végén felhívott, és végül szeretkeztünk egyet. És ami igazán szürreális volt az ezután következett. Kihívott a fürdőszobába, ott álltam teljesen meztelenül, és ráállított a mérlegre. Mondtam, hogy kizárt, erre elmosolyodott, és mondta, hogy "csak nem szégyenlős vagy? na gyerünk". Ráálltam, én kb süllyedtem el szégyenemben, majd a szám láttán csak annyit reagált, hogy "azta". De ezt ugyanazzal a hangsúllyal, mint amikor megtudta, hogy vörös diplomát kapok.

Amikor kérdőre vontam, hogy mi volt ez az egész, miért kellett, akkor mosolyogva csak annyit mondott, hogy "csak tudni akartam".


Eddig az utolsó pillanatig én azt hittem, hogy itt alakul valami. Most viszont úgy érzem, hogy egy bakancslista kipipálása voltam, hogy "szex kövér férfival".

Ezek után nem is nagyon mertem keresni sem még. Mi lehetett ez az egész? Vagy csak túlreagálom?


2022. szept. 29. 23:19
 1/3 anonim ***** válasza:
90%
Nyugi ennél nagyobb kamut is írtak már
2022. szept. 29. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Hát ha tényleg nem kamu, szerintem is csak akart egy ilyen élményt. Örülj neki, legalább megdughattad.
2022. szept. 30. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Ezt a történetet tuti egy csaj írta. A szerelmi ponyvaregényekben van ilyesmi.
2022. szept. 30. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!