Ki lehetne-e valahogy iktatnom azt, hogy társat akarjak?

Nem hiszem, hogy kellene is egy nőnek egy 31 éves szűz lúzer, és még az esetleges már meglévő gyerekeket sem tudnám bevállalni (ami a kor előrehaladtával egyre gyakoribb), legalábbis valami drága terápia nélkül. Államit próbáltam, semmit sem használ, és akkor még jól jártál, ha egy pszichiáter nem állított be neked valami durva mellékhatásokkal rendelkező gyógyszert, amivel persze nem törődik.

Próbáltam hobbikat is, kis ideig beválnak, utána visszajön az egész. Sokszor hirtelen rámtör egy olyan lelki fájdalom, aminek hatására nem tudok élvezni semmit sem, és mióta kikerültem a kórházból egy műtét után ez egyre gyakoribb és durvább. Barátokkal szintúgy ugyanez a helyzet, legalábbis amíg voltak. Az a kis sport amit csinálok szintén.

Nagyobb társaságokban teljesen elnémulok (autizmus?), és se az alkoholt, se a részegeket nem tűröm, így ez teljesen kiesik. Elvárásaim kábé annyira alacsonyak, hogy "működjön a kapcsolat", de erre rájön a majdnem zéró alkohol tolerancia, és hogy abszolút nem bírom a cigifüstöt (nem akarok se leszoktatni senkit sem a szerelemért, sem tűrni, sem arrébb küldeni jó pár méterrel arra az időre). Az autizmusom miatt sajnos állandóan bizonytalannak tűnök, ami teljesen ellentétes sok nő "magabiztossági" elvárásával.

Van-e erre valami jól bevált módszer, vagy valami trükk?