Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ki lehetne-e valahogy iktatnom azt, hogy társat akarjak?
Nem hiszem, hogy kellene is egy nőnek egy 31 éves szűz lúzer, és még az esetleges már meglévő gyerekeket sem tudnám bevállalni (ami a kor előrehaladtával egyre gyakoribb), legalábbis valami drága terápia nélkül. Államit próbáltam, semmit sem használ, és akkor még jól jártál, ha egy pszichiáter nem állított be neked valami durva mellékhatásokkal rendelkező gyógyszert, amivel persze nem törődik.
Próbáltam hobbikat is, kis ideig beválnak, utána visszajön az egész. Sokszor hirtelen rámtör egy olyan lelki fájdalom, aminek hatására nem tudok élvezni semmit sem, és mióta kikerültem a kórházból egy műtét után ez egyre gyakoribb és durvább. Barátokkal szintúgy ugyanez a helyzet, legalábbis amíg voltak. Az a kis sport amit csinálok szintén.
Nagyobb társaságokban teljesen elnémulok (autizmus?), és se az alkoholt, se a részegeket nem tűröm, így ez teljesen kiesik. Elvárásaim kábé annyira alacsonyak, hogy "működjön a kapcsolat", de erre rájön a majdnem zéró alkohol tolerancia, és hogy abszolút nem bírom a cigifüstöt (nem akarok se leszoktatni senkit sem a szerelemért, sem tűrni, sem arrébb küldeni jó pár méterrel arra az időre). Az autizmusom miatt sajnos állandóan bizonytalannak tűnök, ami teljesen ellentétes sok nő "magabiztossági" elvárásával.
Van-e erre valami jól bevált módszer, vagy valami trükk?





Nincs ilyen trükk, csak az hogy másra fókuszálsz, más területeket építesz az életedben. Nem nagyon lehet mást mondani, mert egyszerűen máshogy éled meg ezeket a dolgokat. Most hiába írjuk, hogy ne a nők köré építsd az életed, úgyis köréjük fogod, mert csak. Valamiért ezt akarod, nem vagy képes máshogy dönteni.
Anélkül pedig bármit mond az ember, értelmetlen, mert mindennek az lesz a vége hogy "de hát nincs nő". Ha meg lenne, akkor amiatt törnéd magad hogy bármikor elveszítheted, eldobhat, megcsalhat.
Azt is hiába írom, hogy több milliárd nő van a világon, nem létezik, hogy egynél sincs esélyed. Mivel a fejedben vannak "zavarok" (nem leszólásból mondom, megértem a nehézségeidet), ezért ott kellene takarítani, rendbe tenni dolgokat. Annak neked kell utána menni, hogy ez hogyan lenne lehetséges.










Itt a 4-es hozzászólásban leírtam én hogy csináltam. Nekem bejött, azóta jobb életem van.
https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__tarsk..





Átérzem kedves kérdező.
Nekem kevésbé "tragikusabb" a sorsom eddig, én csak szimplán egy lusta semmirekellő vagyok.
De bekaphatja mindenki.





Önképzéssel, munkával, játékokkal, el tudod hessegetni annak a gondolatát, hogy neked bnő keljen. DE! Tisztázzunk valamit!
Baxhatod, ha nőd van, de nem haladsz az életeddel semerre, max visszafelé. Egy nő bekorlátoz, elvárásai lesznek feléd, amit teljesítesz, mert nem akarod elveszteni. Tudod vannak azok a megalkuvó nők, akik feltételekkel, kapcsolatba lépnek veled és ezt az elején még nem is mutatják, hanem szépen lassan adagolják és átformálnak kényükre kedvükre. Én aztmondom az a legjobb, ha a nő kezdeményez, mert akkor biztos, hogy olyannak szeret amilyen vagy. Ha görcsösen keresel, annak nem lesz jó vége. Szerintem van tükröd otthon, vagy kamera amivel szelfizhetsz. Nézd meg magad alaposan és legyen önkritikád külsőleg és belsőleg. Ha úgy érzed nyomi a szemüvegkereted cseréld le. Ha a gönceid szintén kulák azokat is.
Ha magadnak tetszel az önbizalmad is rendbejön.
Most egy lakást vettem egy újépítésűt "getsz..." segítség nélkül. Nem mondom, hogy elszállok, fellegekben járok, de ez felemel egy réteg felé. Szóval már nem érzem magam mamihotelben élő lúzernak, max egy újépítésű lakásban élő lúzernak, akinek majdnem mindene megvan. :D A lényeg, hogy egészséges legyél, mert minden jön majd magától, persze munkával, mert nem hullik az öledbe semmi. Viszont jobban jársz, a nő inkább az öledbe hullik, mint szaladj érte, mint egy pincsi és ezt ő kihasználja. Legyen tartásod és fektess be egy fleshlightba.





"Én aztmondom az a legjobb, ha a nő kezdeményez, mert akkor biztos, hogy olyannak szeret amilyen vagy"
Dehogy biztos. Életem eddigi egyetlen barátnője is úgy lett, hogy ő kezdeményezett nálam. Pár évig együtt voltunk a végén már kifejezetten undorodott tőlem (pedig semmi okot nem adtam rá), majd megcsalt és kidobott.
Tavaly is volt egy lány (jóval "magasabb kategóriájú" nálam) aki kezdeményezett, többször is, mindezt azért, hogy utána totál megalázzon és ejtsen.
A kérdésre válaszolva röviden: nem.
Sose fogod tudni elnyomni ezt, maximum ha már kellően öreg leszel (de szerintem még akkor sem, csak ha valami súlyos betegséged lesz ami leköti minden idődet és enerigádat), mert ez a legalapabb ösztön ami létezik. A szaporodási vágyat nem tudod leküzdeni és felülírni, hiszen ez az egyetlen dolog ami hajt minden élőlényt. Valójában ez az élet "értelme", hogy a genetikai kódod tovább örökítsd (hiszen az őseid, több 100 ezer éven keresztül ezt tették).
Elnyomni el lehet, de nagyon tudatosnak kell lenned és sok szenvedéssel, lemondással fog járni:
1. ne keress női társaságot. Akármennyire is tetszik, akármennyire úgy érzed lenne esélyed (nincs amúgy), ne mnej oda hozzá, ne foglalkozz vele.
2. mindig legyél a nőkkel semleges, udvarias. Semmi szexuális jellegű utalás, semmi flörtölés szerűség, bók stb.
3. találj olyan hobbikat amelyek lekötnek. Lehetőleg olyanok is legyenek, amelyekkel a fölös energiákat le tudod vezetni. Egyszerre kell lekötnöd a tested és az elméd is.
4. Legyen olyan barátaid, akik hasonló cipőben járnak, mint te.





Pénzel hogy állsz?
Sok férfinak csak 25-30 felett, de inkább 30 felett lesz első párkapcsolata amikor már megfelelő egzisztenciát kezdett kiépíteni.
Sok férfi csak akkor kell amikor már családalapítás a téma, akkor majd egy jól kereső gazdag férfit fognak választani.





Számomra furcsa, hogy igényed van barátokra, barátnőre, mégis valami miatt nincs. Miért morzsolódtak le a barátaid? Mivel töltöd a szabadidőd?
Környezetemben azoknak okoz nehézséget a kapcsolatépítés, akinek van valamilyen függősége, pl számítógépes játék függő. Gyerekkorban, huszonévesen összes energiáját rá szánja, majd később jön a felismerés, hogy nincs se barátja, se barátnője és rossz így.
Ilyen esetben valóban nehéz a helyzet, mert az emberek többsége már tizenévesen szocializálódik, az elmúlt 10+ évet minél hamarabb be kell pótolnod, ami nem megy egyik napról a másikra.
Én nem javaslom, hogy tereld el a gondolataid, mert ideig óráig működhet, de mindig lesz egy olyan pont, mikor bezuhansz. Inkább emeld fel végre a feneked és amit el szeretnél érni az életben kezdje tenni érte! Igen elején nehéz, kellemetlen, de sokkal jobban fogod érezni magad, mintha semmit se csinálnád és várod a halált.
Mit veszítesz, ha elkezdesz olyan programokra járni, ahol vannak más emberek és tudsz beszélgetni velük? Mit veszítesz, ha beiratkozol tánciskolába és lesz lehetőséged nőkkel táncolni, beszélgetni? Mit veszítesz, ha látsz valakit aki egyértelműen ráér, és felvetsz egy témát amiről szívesen beszélgetnél?










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!