Őszinte 30+ éves szingli nők, rajtatok is nagy a társadalmi nyomás?

Először is magadnak fekelj meg, másodszor meg e a testvérem, szüleim mondják már meg hogy hogy akarják élni az életemet. Megfelelési kényszer alatt háaodni, gyereket vagy gyerekeket vállalni az a felelőtlenség. Senkinek semmi köze hozzá hogy kinek milyen az élete.

Nem érzek akkora társadalmi nyomást, megmondom őszintén. Max. néha idegesítő pár emberkétől, aki jódolgában nem tudja, mit csináljon, és a pletykálás meg a másik életének a kitárgyalása tölti ki az életét, a havi-kéthavi "és még mindig egyedül?"-jellegű kérdésözön, de azt leszámítva nem érzek nyomást. Jó, persze, van, aki nyomná, hogy jöjjek össze valakivel, hogy lekölykeddzem, de az nem a követlen környezetem, hanem inkább a jelenlegi politikai diskurzus, Budaházy Edda és a brancs, de azzal is csak a neten találkozom, és nem tudom magamat felidegesíteni rajta. Szerencsére a közvetlen környezetem kulturáltabb és felvilágosultabb felfogású annál, hogy azt gondolja, defektes vagyok vag szégyen vagyok, amiért nincs "komoly udvarlóm", férjem vagy gyerekem, és tudnak bennem mást is értékelni mint a potenciális inkubátort (ezért nagyon hálás is vagyok, mert sajnos ismerek embereket bugris rokonsággal, akiket tényleg zaklatnak a mikor lesz mán férjed / gyerek kérdéssel a rokonok feszt, heti szinten).