Kinek van itt igaza?

Egy lánnyal háromszor találkoztam. Az első alkalom inkább baráti jellegű volt, a másik kettő már inkább randiszerű. Már tudni lehetett, hogy egy évre elmegy külföldre tanulmányi okokból és addig nem találkozhatunk.

A harmadik randi végén megbeszéltük, hogy nem felejtjük el egymást, megmondtam neki, hogy tetszik.

Utána egyre kevesebbszer írtunk egymásnak, de mindig én, mert neki nulla a kezdeményezőkészsége, vezetni való lány. Volt olyan, hogy már csak egy-két hét kihagyás után írtam, azt is mindig én kezdeményeztem. Aztán két hónap után kifakadt nekem, hogy nem leszek megfelelő számára, ha ennyire nem érdeklődöm, ő többet akart volna, de nem működhet egy kapcsolat olyannal, akitől nem kap folyamatosan érzelmi támogatást.

Erre én visszaválaszoltam, hogy még csak háromszor találkoztunk, nem ismerjük annyira egymást. Szívesen fordítanék rá figyelmet, de nem írásban, hanem ha itt lenne. Időközben elkezdtem más lánnyal is ismerkedni, közelebb kerültem hozzá, igaz csalódtam benne, de nem várhatja el, hogy három találkozás után elköteleződöm mellette és egy évig irkálunk, addig meg várok egyedül. Ez csak akkor fog eldőlni, ha itt lesz, hogy működhet-e. Ha annyira mindennél és mindenkinél előbbre szeretné helyezni a még ki sem alakult kapcsolatunkat, akkor talán nem kéne külföldre menni.

Minderre ő azt válaszolta, hogy számára ez nem elfogadható, ő nem akar olyannal lenni akinek ő csak egy választás a sok közül, és egyébként sem szereti ezt a bizonytalanságot hogy mi lesz, aztán letörölt, letiltott.

Én ezt nem hittem el amikor olvastam.

Szerintetek melyik állja meg a helyét jobban ebben a világban? Nekem van igaza, vagy neki?