Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kinek van itt igaza?

Figyelt kérdés

Egy lánnyal háromszor találkoztam. Az első alkalom inkább baráti jellegű volt, a másik kettő már inkább randiszerű. Már tudni lehetett, hogy egy évre elmegy külföldre tanulmányi okokból és addig nem találkozhatunk.


A harmadik randi végén megbeszéltük, hogy nem felejtjük el egymást, megmondtam neki, hogy tetszik.


Utána egyre kevesebbszer írtunk egymásnak, de mindig én, mert neki nulla a kezdeményezőkészsége, vezetni való lány. Volt olyan, hogy már csak egy-két hét kihagyás után írtam, azt is mindig én kezdeményeztem. Aztán két hónap után kifakadt nekem, hogy nem leszek megfelelő számára, ha ennyire nem érdeklődöm, ő többet akart volna, de nem működhet egy kapcsolat olyannal, akitől nem kap folyamatosan érzelmi támogatást.


Erre én visszaválaszoltam, hogy még csak háromszor találkoztunk, nem ismerjük annyira egymást. Szívesen fordítanék rá figyelmet, de nem írásban, hanem ha itt lenne. Időközben elkezdtem más lánnyal is ismerkedni, közelebb kerültem hozzá, igaz csalódtam benne, de nem várhatja el, hogy három találkozás után elköteleződöm mellette és egy évig irkálunk, addig meg várok egyedül. Ez csak akkor fog eldőlni, ha itt lesz, hogy működhet-e. Ha annyira mindennél és mindenkinél előbbre szeretné helyezni a még ki sem alakult kapcsolatunkat, akkor talán nem kéne külföldre menni.


Minderre ő azt válaszolta, hogy számára ez nem elfogadható, ő nem akar olyannal lenni akinek ő csak egy választás a sok közül, és egyébként sem szereti ezt a bizonytalanságot hogy mi lesz, aztán letörölt, letiltott.


Én ezt nem hittem el amikor olvastam.

Szerintetek melyik állja meg a helyét jobban ebben a világban? Nekem van igaza, vagy neki?



2022. szept. 11. 10:35
A kérdező szavazást indított:
Neked van igazad
A lánynak van igaza
14 szavazat
 1/2 anonim ***** válasza:

Egyikőtöknek sincs igaza. Miért folytattátok, ha előre tudtátok, hogy távolabb fogtok kerülni egymástól?

A hasonlítás érdekében... Mennyi olyan kapcsolat van, hogy egy fiú és egy lány összejönnek gimiben, majd máshol folytatják az egyetemet, de közben tartós a kapcsolatuk? Nem sok. Ahhoz már nagyon kell kötődni a másikhoz. DE a ti esetetekben még csak 3x találkoztatok. Lényegében ti csak egymás ismerősei vagytok.

Szóval ilyen alapon kicsit túl gyors volt az elköteleződés... 🤔

2022. szept. 11. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Természetesen nincs igaza. De feltétlenül beszélgetni sem kellett volna tovább ebben az esetben, alig ismeritek egymást, és nem barátság, hanem az ismerkedés folytatása, kapcsolat lett volna a cél. 1 év rengeteg idő, és eleve, simán dönthet úgy, hogy mondjuk kint marad, felszedi addig más, neked is összejöhet kapcsolat, vagy csak pusztán kihuny az érdeklődés valamelyikőtökben. Ahogy az egyes is írta, még hosszú, komoly kapcsolat sem bír ki sokszor távolságot, köztetek meg csak ismerkedés zajlott.
2022. szept. 11. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!