Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! ha ti azért jöttök össze egy rosszfiúval hogy mellettetek "megjavuljon" akkor miért nem jönnétek össze egy incellel, hogy melletteted chaddé váljon?










Azért nem tennék ilyet (mégegyszer), mert azt tapasztaltam hogy ez nem így működik, pedig én is ezt hittem, amit te írsz.
Én már jöttem össze incellel kétszer is, mindkettővel megjártam.
Első: 3-4 hónap alatt úgy megnőtt az arca, hogy kidobott, és egy 17(!!!) éves lány után kezdett el futkosni (ő 25 volt), amit utólag tudtam meg. Mielőtt összejöttünk, már akkor is ezért a 17 éves lányért (egy Stacey-ért) volt oda, ergó én csak egy ugródeszka voltam. Mivel a kis Stacey megint nem jött neki össze, ezért sírva ríva jött vissza hozzám. És visszafogadtam, mert nem tudtam mi jön még eztán. Még egy évet lehúztam mellette, de az lett a vége, hogy idegösszeomlást kaptam. Több hónapig jártam pszichológushoz emiatt. A pszichológusom és több közös ismerős is megerősítette, hogy a srác egy rejtett nárcisztikus volt. Semmi belátás, semmi önreflexió, az incel érvek puffogtatása még a kapcsolat alatt is, a másik leuralása, lehúzás pénzzel, gázlángozás, szexuális aberrációk, öngyilkossággal fenyegetőzés, szakítás után is zaklatás hónapokig, amit akarsz. Soha nem fogom elfelejteni azt az időszakot, pedig ez már évekkel ezelőtt volt. Ő az a személy, akit a mai napig olyan szinten gyűlölök, hogy valószínűleg meg is ölném, ha megúsznám valahogy. És pont azért is vagyok iszonyatosan dühös rá, mert ismerkedéskor tök hihetően előadta, hogy ő mekkora nice guy, mekkora főnyeremény. Ahhoz képest hogy én voltam az első barátnője, hihetetlenül rohadék módon viselkedett.
Második: ez volt a jobbik eset. A srác 30 éves volt. A pénisze nagyon kicsi volt, emellé merevedési problémái is voltak. Hiába próbálkoztunk, nem tudtunk érdemleges aktust összehozni. Ezzel még ki tudtam volna egyezni valahogy, de történtek más dolgok (hagyta, hogy a haverja bántalmazzon + mamahotel után elvárta volna tőlem a teljeskörű kiszolgálást a semmire, stb.).
Konkluzió? Nem egyformák az incelek, ők sem egy homogén massza (ettől függetlenül nekem a két eset bőven elég volt ahhoz, hogy soha többet ne adjak esélyt egynek sem). Lehetnének külön megnevezések, mint pl. peaceful incel/hateful incel, mert nagyon nem mindegy.
Rosszfiúval is volt dolgom egyszer még 21 évesen, mivel nem volt a homlokára írva, hogy az, szerencsére 1 hónap után beláttam, hogy ez nekem nagyon rossz lenne a továbbiakban.
Összességében egyiket se vállalnám be mégegyszer, inkább maradnék egyedül.
29/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!